’92 árnyéka, avagy kinek fáj legjobban a gáztranzit leállítása?

Trükkös ez az őrült Putyin. Úgy veti be Európa ellen az energia fegyvert, hogy nem ő állítja le az földgáz tranzitját, hanem az ukránokkal állítatja le. De nézzük azt, hogy kik azok, akiknek a legjobban fájni fog, hogy Kijev elvágja az orosz energiahordozók útját Nyugat felé. Nem, nem Magyarország omlik össze tőle megint, de még egy háború kockázatát azért magában hordozza.Ha nem az Ukrán Tudományos Akadémia fantazmagóriáiból indulunk ki, akkor hamar rájövünk, hogy Ukrajna története nem egy túl hosszú dolog, azonban a fiatal állam a Szovjetunió összeomlása óta nem most vívja az első háborúját, azonban az első illik manapság elfelejteni. Amint arról ugyanis ITT bővebben írtunk, 1992-ben volt már egy rövid csörte Ukrajna és Moldova között, amibe kishíján Románia is belekeveredett, Kijev pedig kishíján el is vesztette, hacsak nem húzzák ki őket a hátra maradt orosz csapatok a slamasztikából. Érthető tehát, hogy manapság nem szívesen emlegetik ezt a konfliktust, hiszen mivel az ukrán narratívát arra építik, hogy ők aztán mindig oroszellenesek voltak, nehéz lehet beismerni, hogy a függetlenné válásukat követően azonnal orosz katonai segítségre szorultak. A háborút azonban akkor megnyerték, és Moldova ketté is szakadt, azóta is ott van beszorulva a két ország közé a de facto független orosz bábállam, Transznisztria, avagy a Dnyeper Menti Köztársaság. Ami a gagaúzok, oroszok és ukránok lakta államocskát illeti, évtizedeken keresztül senkit nem zavart, hogy ott van, ahol. Kisinyovnak több a baja, minthogy valaha is megpróbálta volna visszafoglalni, inkább úgy tettek, mintha nem is létezne. Az ukránokat sem zavarta, hiszen sem területileg, sem más tekintetben nem volt annyira fontos, hogy valaha is megpróbálják integrálni. Az oroszoknak azonban jól jött, ott tarthattak egy előretolt helyőrséget, és a Szovjetunió összeomlása után hátrahagyott fegyverkészletek elszállításával sem kellett bajlódniuk. Európa legnagyobb fegyverraktárja ugyanis Transznisztriában helyezkedik el. Nem, nem a legnagyobb orosz, nem is a legnagyobb posztszovjet, hanem úgy összességében a legnagyobb. Az apró államocskába ugyanis beraktak mindent, amit a SZU összeomlása után nem akartak visszahozni nyugatról. A Dnyeper Menti Köztársaság minden lakójára nagyjából három rakéta jut. Méghozzá olyan lőszerek, fegyverek, robbanófejek vannak ott, amik Ukrajnának most nagyon jól jönnének. Transznisztria azonban meglehetősen oroszbarát, és már ’22 óta azt várják, hogy Moszkva szíveskedjen megszállni őket is. Ez azonban jelenleg nem kivitelezhető, különös tekintettel arra, hogy a fekete-tengeri flotta nem áll a helyzet magaslatán, Ukrajna pedig mint olyan még létezik és ott áll Oroszország és a szakadár államocska között. Moldova és Románia egyesülése már régi téma és mint két ország széljobberei előszeretettel álmodoznak róla, esély azonban annyi van rá, mint arra, hogy a NATO-támaszpontokról kilopott benzinnel a románok eljönnek a Tiszáig. A konkrét egyesülés helyett azonban felmerült az európai integráció, ezt pedig több nyugati titkosszolgálat valamint Marina Sajdu nyugatbarát kormánya is erősen nyomja, a moldáv lakosság jelentős része viszont ellenzi, főként azért, mert látják, mi történt a szomszédjukban. Az EU-integráció legnagyobb akadálya pedig Transznisztria, hiszen amíg Moldova ketté van szakadva erre esélye sincs, visszafoglalni a szakadár területet pedig nagyjából akkora kihívás Kisinyov számára, mint rajzszöget nyomni a betonba. Itt kerül képbe a gáztranzit leállítása és Tiraspol (a főváros) kiéheztetése. Vigyázat, masszív konteózás következik. A gáztranzit ukrán leállítása Moldovát rendkívül fájdalmasan érinti, azonban Románia (hathatós nyugati támogatással) bejelentette, hogy megsegegíti a kistesót, és biztosítja Kisinyov energetikai hálózatának fenntartását. De, nem is, írjuk inkább csupa nagybetűvel, DE, Transznisztria ebből nem kap egy csepp gázt sem. A szakadár állam kiéheztetése megkezdődött, legfontosabb szövetségese, Oroszország a területi távolság miatt nem tud ebben segíteni neki. A Dnyeper Menti Köztársaság komoly problémákkal néz tehát szembe, saját hadserege mindössze gyatrán felszerelt milíciákból áll, az ott állomásozó orosz katonák alig egy zászlóaljnyian vannak, Ukrajna pedig nagyon szeretné megszerezni az ott tárolt fegyvereket és nagyon nem kedveli őket. Felmerül tehát, hogy mi van akkor, ha Kijev meglépi azt, ami az utolsó lehetősége arra, hogy lélegzethez jusson és pótolja az egyre apadó katonai segítséget. Bár a front jelenleg nem áll túl jól, a kurszki betörés meg tulajdonképpen az utolsókat rúgja, pár hadosztály átcsoportosításával még indíthatnak egy támadást a szakadár állam ellen. Moldova valószínűleg nem venné zokon, ha Kijev támadást indít a lázadók ellen (akiket harminc éve még az ukránok támogattak, de ez most mindegy), és valószínűleg sem Brüsszelben sem Washingtonban nem törődnének azzal, hogy mi történik ott, a Dnyeper mentén. Ha az ukrán hadsereg megkísérli megtámadni a szeparatista államot és esetleg sikerre viszi az offenzívát, az jelentősen javítana a túlélési esélyein. hatalmas készletekhez jutnának ugyanis hozzá, amivel a szovjet időkből náluk maradt, de most már kimerülőben lévő készleteket tölthetnék fel. De mi van akkor, ha ez nem sikerül, vagy nem úgy, ahogy tervezik? Röviden: BUMM. Mint említettük ugyanis, olyan mennyiségű lőszer és robbanóanyag van felhalmozva a vármegyényi területen, hogy annak berobbantása felérne egy kisebb atomrobbanással. Ha pedig az ott állomásozó orosz alakulatok úgy látják, hogy a térség nem tartható, akkor valószínűleg nem fognak habozni azzal, hogy ezeket a készleteket megsemmisítsék. Fotó: Wikipedia.