A harmincas generáció nehézségeivel is szembesít a Január 2.

Harmincasként, két gyerekkel hogyan lehet újrakezdeni egy életet? Mennyivel nehezebb annak boldogulni, aki egy házasságból lép ki, mint annak, aki egy kapcsolat elején tart? Ezeket a témákat járja körbe Szilágyi Zsófia legújabb, a velencei filmfesztivál támogatásával készült alkotása, a Január 2. Szilágyi 2018-as Egy nap című alkotásának párdarabja, folytatása ez a film. Míg korábbi munkájában egy negyvenes, háromgyerekes nő átlagos napját végigkövetve a túlterhelt szülői lét nehézségeit, a férjétől egyre távolabb kerülő anya helyzetét vizsgálja a rendező, addig legújabb filmje mintha annak a zátonyra futott házasságnak a felbomlását és következményeit mutatná be. Egyetlen nap története a Január 2. is: Ági (Jóvári Csenge) a szüleitől kölcsönkapott kis piros autóval segít gyerekkori barátjának, Klárának (Konrád Zsuzsanna) a reggeltől késő estig tartó költözésben. Hétszer fordulnak a régi zuglói ház és az új, józsefvárosi gangos épületben talált albérlet között, és bár ugyanazt az utat teszik meg, minden kör teljesen más. Nemcsak a bepakolni való terhek változnak, de a segítő kezek is: testvér, unokatestvér, Klára új barátja, de volt apósa is próbál enyhíteni a nehézségeken. A cím feltételezné, hogy a költözés új kezdetet jelent, hisz a szilvesztert hátrahagyva az új évvel új fogadalmak születnek, de Klára a régi sérelmeket és fájdalmakat ugyanúgy cipeli magával, mint a házassága során felhalmozott tárgyak bedobozolt, súlyos darabjait. Az Egy nap folyamatos stresszben lévő és az idővel versenyt futó anya karakterével ellentétben Klára megfáradtan, eltompultan végzi feladatát, enerváltan rója a köröket a múlt és a jövő között. Beletörődve fogadja el döntése következményeit, hogy a szűkös, rossz állapotú lakás idővel talán élhetővé válhat maga és két gyermeke számára. Hiszen bármi jobb egy mérgező kapcsolatnál, a párkapcsolati magánynál. Ahogy az Egy napban sincs igazán jelen az apa, úgy itt is mintegy mellékes szereplőként tűnik fel, nem egy felnőtt férfit látunk, inkább egy durcás kamaszt, aki dühödt gesztusaival csak nehezíti a költözést. Kopott asztal és leharcolt kukta, forgószékek és monitor, gyerekjátékok és ruhák, szemeteszsákba gyömöszölt könyvhalmok és egy nagyra nőtt fikusz – egy élet darabjai, amelyek szinte be sem férnek az aprócska albérletbe. Kívülről nézni azt, ami a miénk volt – mondja Klára Áginak. Pont így tesz Szilágy Zsófia is, nem vájkál a részletekben, kerüli a nagy drámákat, a szembesítéseket: a párkapcsolat végóráit egy kívülálló tekintetén keresztül ábrázolja. Ági megtartó erőként úgy van jelen Klára mellett, hogy ha kell, háttérbe vonul, türelemmel vár vagy épp kisakkozza, hogy fér be a legtöbb csomag a kocsiba. Nem ítélkezik, csak csendben támogat, de barátnője házasságának felbomlása saját, kibontakozóban lévő párkapcsolatát illetően is kétségeket támaszt a lányban. Önmaga lehetséges kudarcát látja viszont Klárában. A zárak folyamatosan beragadnak, a falak omladoznak – a túlságosan egyértelmű szimbólumok ellenére mégis erős jelentéssel bírnak ezek a motívumok. Szilágyi Zsófia a középosztály és a harmincas generáció nehézségeivel is szembesít. Senki sem tudja, mit tartogat a jövő, nincs kulcs a boldoguláshoz, a szülői támasz nélkül a harmincasok is ugyanolyan kiszolgáltatottak, mint a saját gyerekeik. A dokumentarista háttérrel rendelkező Szilágyi Zsófia a finom, érzékeny utalásokon, elejtett mondatokon, apró gesztusokon és pillantásokon keresztül tökéletesen tudja láttatni a mikrovalóságokat és -válságokat, minimalista formanyelve teszi igazán életszerűvé az általa bemutatott problémákat. A rendező az Egy nappal ellentétben most amatőröket választott főszereplőnek, Jóvári Csenge és Konrád Zsuzsanna alapvetően érzékenyen játszik, de néhol esetlen jelenlétük sokszor épp a helyzetükkel való azonosulást nehezíti meg. Január 2., magyar film. Rendező: Szilágyi Zsófia. Október 3-ától a mozikban Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2024/39. számában jelent meg szeptember 27-én.