A határtérségek fejlesztése közös érdek – ne hagyjuk elesni végvárainkat

Aki érdeklődik az Osztrák-Magyar Monarchia időszakának történelmi, gazdasági, települési, népességi, illetve kulturális viszonyai és térszerkezete iránt, megkerülhetetlen forrásnak tartja Borovszky Samu hatalmas terjedelmű művét, amely részletesen bemutatja hazánk vármegyéit és városait. Ezen átfogó munka egy-egy kötete folyamatosan a hazai antikvár piac kedvelt szerepelőjének számít. Érdemes fellapozni egy-egy kiadványát, és a számunkra családi vagy személyes okokból fontos település korábbi viszonyait összehasonlítani a napjainkra jellemzővel. Számos olyan helység jelene és jövője tűnt akkor perspektivikusnak, amely a történelem során később megkérdőjeleződött. Itt a legfontosabb vízválasztó a trianoni békeszerződés volt, amely egy-egy megye székhelyét, különböző szempontból gyors fejlődésnek indult települését olyan környezetbe helyezte, ami eleve esélytelenné tette a továbblépést. Így jöttek létre azok a városok, amelyek a török hódoltság időszakában éppen vagy majdnem végvárnak számítottak, s újra ebbe a helyzetbe kerültek egy egészen más történeti-gazdasági környezetben. Sárospatak / Fotó: Getty ImagesMiről van itt szó? Komárom, Esztergom, Balassagyarmat, Putnok, Sátoraljaújhely, illetve a hozzá közel fekvő Sárospatak, Kisvárda itthon, Révkomárom, Párkány, Ipolyság, Tornalja vagy Királyhelmec a határon túl. Ezek a korábbi megyeszékhelyek vagy ipari és kereskedelmi (esetleg közlekedési) centrumok, csomópontok egy-két kivételtől eltekintve már a két világháború között sem prosperáltak, majd a ’60-as évek elejétől lassú változás vette kezdetét őket érintően, amely aztán a ’90-es évek végétől a stagnálás és a csökkenés (összehúzódás) folyamatába torkollott. Sátoraljaújhely lakossága a XX. század elején elérte a 25 ezer főt, a II. világháború idején is meghaladta a 20 ezret, ma alig valamivel több, mint 15 ezer fő. Lényegében hasonló folyamatokat láttunk az imént említett más települések esetében is, talán a „nyugati fekvésű” Esztergom és Komárom (Révkomárom) kivételével. A határ közelségébe került ipari centrumokra – a ’80-as évek végéig az ún. szocialista ipar fellegváraira – mondhatni hasonló sors várt a nehézipar leépülésével (Ózd, Salgótarján).