A legjobban mindig a nehéz szituációkban érzem magam, mert ott dől el az, hogy mennyire vagyunk jók szakmailag

Bár fele-fele arányban érzi magát PR-esnek és marketingesnek, úgy véli, a mai világunkban a társadalmi-gazdasági krízisek kapcsán észlelhető problémákra a PR erősebb válaszokat tud adni, mint a marketing. Az önkéntes segítségnyújtás a génjeiben van, szerencsésnek érzi magát, hogy ezt a szemléletet a munkahelyein is megtalálta. Pontosan érzékeli, miben más a fiatalabb generáció és konkrét üzenete is van hozzájuk. Szinai Ádámmal, a CIB Bank marketing és kommunikációs vezetőjével, a Példakép díj PR kategóriájának idei győztesével beszélgettünk. - A beszélgetésünk fő apropója, hogy a Példakép díj PR kategóriájában te lettél a győztes. Mennyire lepett meg, hogy a szakmai grémium előválogatása után a közönség neked szavazta meg ezt a díjat?- Nagyon. Két olyan barátommal kerültem be az utolsó körbe, akiket nagyra tartok szakmailag – Balatoni Zsófiával és Gáspár Bencével. Az, hogy végül én nyertem el a díjat, persze rendkívül jól esik, de azt gondolom, hogy lényegi különbség nincs közöttünk, persze lehet, hogy ők ezt másként látják. Úgy tekintek rájuk is, mint nyertesekre. Nagyon örültem, hogy végül engem hirdettek ki győztesnek, de azt érzem, hogy akkor is örültem volna, ha kettejük közül bármelyikük kapja az elismerést, mivel ők is legalább ennyire megérdemelték volna.- PR kategóriában kaptad a Példakép díjat, de esetedben az a helyzet áll fenn, hogy akár marketingesként is esélyes lettél volna, hiszen mindkét területet te irányítod a CIB Banknál. Marketinges vagy PR-es vagy inkább? Mennyire lehet szétválasztani a két szakterületet?- Azt hiszem, én pont 50-50%-ban vagyok benne mindkettőben és nagy szerencsém van, hogy nem kell választanom a kettő között. Az egész karrierem úgy épült, hogy mindig is jelen volt mindkét terület – legfeljebb eltérő hangsúllyal. Talán egy picit jobban szeretem a kommunikációs területet, mert sokkal nagyobb stakeholderi rendszerben dolgozik, mint a marketing. A marketing egy alapvetően üzleti fókuszú tevékenység, míg a PR, vagy az általam inkább használt stakeholder relations ennél sokkal bővebb, és részben át is fedi a társadalmi marketinget is. Nagyon szeretem, amikor nem a nagyon vonalas dolgokkal kell foglalkozni, hanem sok összefüggést kell egyszerre kezelni. A legjobban mindig a nehéz szituációkban érzem magam, mert ott dől el az, hogy mennyire vagyunk jók szakmailag, mennyire rendelkezünk jó kapcsolatokkal, mennyire tudunk jól lavírozni a stakeholderek között – azzal együtt, hogy remélem, hogy azért krízisből nem kell sokat megélnünk.- Neked vannak-e példaképeid?- Ami a kommunikációt illeti, említhetem a kategóriám másik két jelöltjét, Zsófit és Bencét, vagy a tavalyi díjazottat, Balaton Anitát. De még nagyon sok nevet sorolhatnék a szakmából. Kevés olyan szakembert látok magam körül, akiben ne lenne valami figyelemreméltó, valami különleges, mindenkitől el lehet lesni, meg lehet tanulni valamit. A legtöbbjüket érdekes és jó meghallgatni, vagy jó akár bosszankodni azon, amit mondanak – ettől jutunk előre.- Aki jelölt téged a díjra, szép méltatást írt rólad. Ha neked kellene megfogalmaznod, hogy mi a példaértékű a pályafutásodból, mit emelnél ki?- Inkább azt tudom vázolni, hogy milyen út vezetett a díjig. A kommunikáció egy nagyon érzelemdús és szenzitív terület, ahol nagyon sok múlik a diplomácián és az emberi kapcsolatokon. Ezért is fontos, hogy mindig olyan kapcsolatokat építsünk, amelyekben bizalmat tudunk teremteni. Ehhez pedig sok mindent meg kell mutatnunk magunkból is. Hogy ez jól működjön, ahhoz kell a sokszínű háttér - ebben segített nekem a nemzetközi tapasztalatom, és az, hogy már gyerekkoromtól kezdve rengeteget éltem külföldön. Ez adott nekem egy szélesebb kitekintést, tágabb szemléletmódot. Azok a most már sztenderdnek számító elképzelések, hogy hogyan kell egy területet vezetni, hogyan kell felelős vezetőként dolgozni, hogyan kell az üzleti kommunikációban a tisztesség, a transzparencia, az elszámoltathatóság elveit betartani, azok belém ívódtak a nemzetközi tapasztalatokon keresztül, és olyan fontos pillérekké váltak, amelyek jól karakterizálják azt, hogy én milyen vagyok. Ez megjelenik abban is, hogy milyen viszonyt építek ki a kollégáimmal, a versenytársakkal, a szakmai újságírókkal.- A jelölésednél a méltatásban az is szerepelt, hogy a CIB Bank kampányai sorra nyerik a díjakat, sokszor ügynökségi háttér nélkül. Mi a sikeretek titka?- Eleve azt gondolom, hogy azok az elismerések, amelyeket a CIB Bank marketing- és kommunikációs tevékenységéért kap, messze nem az én munkámról szólnak, hanem az egész csapat teljesítményét értékelik. Az egyéni sikerek megünneplése, elismerése rendkívül fontos, nagy hangsúlyt fektetünk rá a bankban. A vállalaton belül egy „kreatív inkubátort” építettünk ki, a vállalati kultúránk a bevonásra, felhatalmazásra, egyéni értékek tiszteletben tartására épít. Ez eredményezi azt, hogy mi kreatív megközelítéseket keresünk, a legkisebb nagybankként különösen. Tudunk olyan szempontokat behozni a kommunikációba, amit nem feltétlenül tud megtenni egy tömegintézmény. Kísérletező típusok vagyunk, erősen kreatív alapon próbáljuk a kommunikációnkat felépíteni. Ezért is van, hogy sokszor házon belül fejlesztett, aztán esetleg ügynökség által megtámogatott megoldásokkal állunk elő. Benne van a kultúránkban az is, hogy ha ötletelünk, akkor 20 ötletből 19 megy a kukába – és ez teljesen rendben van. Önmagában ez a kísérletező, innovatív megközelítés testet ölt abban is, hogy milyen díjakat hozunk el.- Példakép díjasként mire hívnád fel a PR iránt érdeklődő fiatalok, egyetemisták figyelmét? Milyen készségeket fejlesszenek? Milyen hibákat ne kövessenek el? Hogyan készüljenek erre a szakmára?- Amennyi impulzust csak tudnak, azt gyűjtsék össze. Ne féljenek hibázni. Sokféle dolgot próbáljanak ki. Menjenek külföldre, szerezzenek nemzetközi tapasztalatokat. Ismerjenek meg más kultúrákat. Tanuljanak nyelveket. Olvassanak, és nem csak 156 karakternyi üzeneteket. Nézzenek ki a négy fal közül. Ne féljenek beszélni másokkal. Foglalkozzanak saját magukkal, amennyit csak lehet, hogy megismerjék saját maguk erősségeit és gyengeségeit.Én ahhoz a generációhoz tartozom, amelyik még jelentős részben a munkában definiálja magát – ez viszont már nagyon nem így van a Z- és alfa-generációsoknál. Ez az egyik oldalról jó, mert a fiatalok nagyobb figyelmet fordítanak arra, hogy az egyéni jóllétük, kiegyensúlyozottságuk megfelelő legyen, de közben a jelen vállalati környezete nem egészen az, amit a Z-generációs korosztály elvár, sokkal több szabálynak kell megfelelni. Azokat a skilleket kell megszerezniük, amelyek lehetővé teszik, hogy megteremtődjön a lelki békéjük, a jóllétük – amire sokkal jobban vágynak, mint az idősebb generációk – de közben képesek legyenek strukturált környezetben dolgozni, szabályok és teljesítménynyomás között. Ebben a Z-generáció még kicsit botladozik – ami egyáltalán nem az ő hibájuk, és nem azt jelenti, hogy az a jó és ideális munkavilág, ami most van. Értelemszerűen a jövő az övék, a mi dolgunk az, hogy a következő generáció számára olyan világot adjunk át, ami mindannyiunkat előbbre visz. Nemsokára ők fogják az aktív munkaerő-korosztályt adni, ők határozzák meg, mi lesz a sztenderd. Akikkel én együtt dolgozom ebből a korosztályból, azoknak szeretnék segíteni, hogy mindig jól tudják majd venni az előttük álló akadályokat, de hogy merre fognak továbblépni, azt ők döntik el.- Ha már említed a kollégákkal való kapcsolatot: mennyire fontos neked vezetőként, hogy a munkatársak között kialakulhassanak példaképek, vagy hogy legyen mentorálás?- A kollégákkal nem egy klasszikus főnök-beosztotti viszonyban vagyok, legalább is ebben a hitben dédelgetem magam. Úgy szoktam fogalmazni, hogy én aszfaltozom előttük, lesimítom az utat, hogy aztán ők a munkájukban a lehető legjobban ki tudjanak teljesedni. És az ő sikerük az övék – és nem az enyém. A mentorálás is jelen van, de nem szervezett keretek között – éljük az életünket, ahogy mi ezt egyénileg és csapatszinten, szakmailag és privát módon a legkiegyensúlyozottabbnak és leghatékonyabbnak gondoljuk, és ezzel egymást mentoráljuk. Én ebben a viszonyrendszerben megpróbálok erős támasz lenni.- Ha már hatékonyság: áldás vagy átok a PR szakma számára, hogy megjelent a mesterséges intelligencia?- Szerintem abszolút áldás. Rengeteg olyan feladatot tud kiváltani, ami idegtépő, időt zabáló. Mivel maga a jelenség most popularizálódik, és hatalmas hype van körülötte, úgy tűnhet, hogy még csak most érte el a kommunikációs szakmát. Pedig mi már sok éve használunk mesterséges intelligencia alapú megoldásokat, és kísérletezünk sok mindennel. Ha jól alkalmazzuk az AI-t, iszonyú sokat tud segíteni. Nem gondolom, hogy attól kell tartani, hogy a mesterséges intelligencia elveszi a munkánkat. Az adaptációs képességre a kommunikációs szakmában sokkal inkább szükség van, mint bármelyik másik területen, ezért nekünk nemhogy tartanunk nem kell az AI megjelenésétől, hanem fel kell ismernünk, hogy az új technológia segít minket abban, hogy a saját szakmánkban helyt tudjunk állni.- Ami veled készült beszélgetésekben rendszerint visszatérő téma, az az önkéntesség, önkéntes segítségnyújtás. Miért és hogyan lett ilyen fontos szerepe ennek az életedben?- Valószínűleg így vagyok kódolva. Ez nem egy tanult szerepkör, egyszerűen csak jön. Valahogy az a természetes nekem, hogy először segítünk, és csak aztán kérdezünk. Van egy mondás: ki, ha nem én, mikor, ha nem most. A családtörténetem olyan évezredes hagyományra épül, amiben alapvetés a segítségnyújtás, még akkor is, amikor nincs miből. Mert ha nincs más, akkor tudással, tanítással segítünk.- Munkahelyet is úgy választottál eddig, hogy fontos volt számodra ennek a szemléletnek a megléte, vagy esetleg már belülről te magad kezdted alakítani azt?- A munkahelyeimmel szerencsém volt, nem kellett kompromisszumokat kötnöm, mindig olyan helyeken dolgozhattam, ahol az, amit a vállalat gondol a világról, az nagyon hasonlít arra, amit én gondolok a világról. Bár azt is lehet mondani, hogy a szerencséért is meg kell dolgozni. A CIB Bankban sincs ez másként, itt ráadásul elég fontos stakeholdernek is számítok a társadalmi felelősségvállalás tekintetében. Szerencsésnek érzem magam, hogy egy nemzetközi háttérrel rendelkező intézménynél, ugyanúgy nemzetközi tapasztalatokkal rendelkező vezetőkkel dolgozhatok együtt. Mi egy szerethető munkahelyet építünk a kollégáknak és egy szerethető bankot az ügyfeleknek. A szerethetőség kulcsérték. Amikor pár évvel ezelőtt újraalkottuk a vállalati stratégiát, egy olyan vállalati közeget képzeltünk el, ahol mindenki normálisan tud dolgozni, ahol a hierarchiának megvan ugyan a szerepe, de nem írja felül a szakértelmet.- Az év végéhez közeledve mindenki kicsit mérleget von és egyben tervez a következő esztendőre. Te mit emelnél ki az idei év történései közül, és mit vársz a következő évtől?- 2023-nak a legnagyobb kihívása a polikrízis volt és úgy tűnik, hogy ez elkísér minket a következő évben is. Az egyik társadalmi-gazdasági krízisből esünk bele a másikba, a nyakunkba szakad rengeteg minden egyszerre. Nagyon sokrétű és szerteágazó problémákat észlelünk, és erre a PR, a stakeholder relations erős és gyors reakciókat tud adni, nyilván azért is, mert nem olyan erőforrás-intenzív, mint a a marketingkommunikáció. Azt gondolom, hogy 2024 sem hoz kevesebb komplikáltabb helyzetet, mint amit az idei évben tapasztaltunk, lesz dolgunk, az biztos. Ami a technológiát illeti, 2024 az az év lesz, amikor a mesterséges intelligencia üzleti alkalmazásai ténylegesen meg fognak érkezni és beépülnek a mindennapokba. Én már nagyon várom.- Ha kívánhatnál hármat egy jótündértől, akkor mit kérnél?- Első és legfontosabb az egészség: mindannyian maradjunk egészségesek, fizikailag és lelkileg is. Második, hogy szakmailag ugyanaz a nagyon szerethető és számomra nagyon kedves környezet maradjon meg, mint amiben most dolgozom – vonatkozik ez a csapatomra, a bankra és a szakmára is. A harmadik kívánságom pedig, hogy a gyerekeimmel is az történjen, amit ők maguk a legjobban kívánnak, és akkor már én boldog vagyok.