A magyar-kínai kapcsolatokról

Mivel Kína ügyében a magyar kormányzat európai viszonylatban nagyon merev és szélsőséges vonalvezetést képvisel, ennek antitézise is többnyire merev, szűk látókörű, akár szélsőségesnek is mondható. A magyar-kínai kapcsolatok a rendszerváltás után minimális szintre estek vissza. Medgyessy Péter miniszterelnöksége indított el egy aktívabb folyamatot 2002-től, melyet a Gyurcsány-kormányok is folytattak. Az időszakot a nemzetközi gazdaság és politika szintjén egyrészt Kína erőteljes gazdasági, különösen külkereskedelmi felemelkedése, másrészt fokozatos politikai emancipációja jellemezte. A folyamatok a kormányra kerülő Fideszt is arra ösztönözték, hogy feladva korábbi acélos Kína-ellenes politikáját, lázasan igyekezett átjutni a ló másik oldalára. Sikerrel. A Medgyessy-kormány keleti nyitása és az Orbán-kormány „Keleti nyitás” névre keresztelt politikája között két alapvető különbség van. Az első kezdeményezés olyan időszakban zajlott, amikor a nyugati világ alapvetően pozitívan viszonyult Kínához, nagy lehetőségeket látott a kínai piacban és általában a gazdasági kapcsolatokban. Az Orbán-kormányok működése viszont Kína pozíciója szempontjából fokozódóan konfliktusos időszakra esik, s politikájuk egyre inkább különállásával rí(tt) ki az Európai Unióból. A másik különbség az, hogy míg a Medgyessy- és a Gyurcsány-kabinetek technokrata megközelítése a kölcsönös előnyöket kereste, addig az Orbán-kormányok a pragmatikus megfontolásokon túllépve a maguk egyik identitásmarkereként használták és használják ezt a viszonyt.