A Márton-nap nyomában – Katonaszent és libalakoma

November 11-e Márton napja, amely a karácsonyt megelőző negyvennapos böjti időszak előtti utolsó nagy dínomdánom-ideje: az ünnepnapot libás traktával és újborral ünnepelték a régiek, és így teszünk mi is, hiszen a vidám eszem-iszomnak a mai világ sem tud ellenállni. De mit is ünneplünk valójában Márton-napkor? Miért éppen a libasült szerepel az ilyenkor feltálalt hagyományos ételek között? És kit tisztelünk Szent Márton személyében? Márton napjához számos népszokás, hiedelem kapcsolódik, amelyek gyökerei egészen az ókorig nyúlnak vissza. November 11. a római időkben a téli évnegyed kezdőnapja volt, e naphoz kötődik Aesculapiusnak, a gyógyítás istenének szánt libaáldozat hagyománya; az ekkor tartott lakoma fogásai között a liba főhelyen szerepelt. Évszázadokkal később e hagyományra épült rá a Márton-nap, a középkor egyik legkedveltebb szentjének, a földi pályafutását katonaként kezdő és szentként végző Szent Mártonnak az ünnepe. Márton napjához számos történet kötődik, az egyik szerint, mikor a gaz gallok az éj leple alatt meg akarták támadni Rómát, a Capitolium lúdjai gágogásukkal riasztották az őrséget – a korabeli hagyományban a ludat Mars szent madarának tartották. Talán éppen ez az ókori történet csúszott össze egy Szent Mártonhoz kapcsolódó legendával is: 371-ben, amikor a keresztények Tours püspökévé szerették volna választani, Mártonnak nem akaródzott elvállalni a hivatást – egyszerű papként képzelte el az életét, nem magas egyházi méltóságként –, ezért elbújt a libaólban, ám az állatok hangos gágogása elárulta a rejtekhelyét.