A naplóírás mint önvizsgálat

Mit jegyez fel naplójában az ember? Terveit, merengéseit, efemer elképzeléseit? Véleményét a körülötte lévő emberekről és társadalomról? Teljesen őszintén, az esetleges kompromittáló mozzanatok elhallgatása nélkül?! És vajon mi céllal teszi mindezt? Hogy ne felejtse el, és egyszer évek múltán, amikor fellapozza emlékkönyvét, szembesülhessen feljegyzéseivel valamelyik közeli ismerőséről, akitől közben valamilyen oknál fogva eltávolodott? Vagy hogy egyszer majd felgöngyölíthesse kudarcélményének keletkezéstörténetét? Netalántán nyomon követhesse nézeteinek az évek során történő átalakulását? Mire lesz jó mindez? Vagy naplóját a nyilvánosságnak szánja? Ám ha már írás közben tudja, hogy gondolatait mások is olvasni fogják, vajon mekkora mértékben fog kitárulkozni? Nem a lejegyzettek őszinteségét kérdőjelezem meg, hanem azon tűnődöm, vajon tényleg a felvetett kérdések izgatják-e a leginkább a naplóírót, vagy esetleg valami más, amiről jobbnak látja hallgatni. Vagy azért, mert nem szeretné, hogy nyilvánosságra kerüljön az álláspontja egyes eseményről, jelenségről vagy személyről, vagy pedig azért hallgatja el az őt foglalkoztató kérdéseket, mert úgy ítéli meg, hogy senkire sem tartoznak magánjellegű tépelődései, titkai és vágyai. Utóbbi esetben teljesen igaza van, csakhogy amellett, hogy időszerű történésekre reagál, a napló legfőbb ismérve a teljes őszinteség kellene, hogy legyen. Az efféle irodalmi álnaplóban azonban csakis olyan személyes témáról érdemes írni, amely túlmutat a szerző intim szféráján, és mások számára is érdekes lehet, vagy pedig a szerzőnek bizonyos jelenségekről alkotott meggyőződését tartalmazza, olvasmány- és filmélményeit éli tovább. Az ilyen naplóból többnyire az olvasható ki, hogy az író sohasem ujjong vagy bosszankodik focicsapata eredményén, nem csigázza őt fel az utcán vele szembejövő hölgyemény csípőriszálása, őt mindig és mindenkor kizárólag a súlyos társadalmi témák foglalkoztatják.