A nemzetgyilkolás kora

Úgy veszem észre, gyanús lett lelkesedni a saját korunkért. Saját magunkért pedig pláne! Nem csodálom, hisz korunk fő jelszava a nemzetgyilkolás. Gyanús a lelkesültség is, mert utána szinte mindig törvényszerűen a bukás, a meghasonlás következik. Óvatosabbak, gyanakvóbbak lettünk. Így volt ez 1848, sőt 1956 után is, s 1918-at vagy 1945-öt követően is. Az 1989-es rendszerváltoztatást már szinte fanyalogva csináltuk végig, s mai napig sem sikerül kimondani minden gúny, irónia vagy sértő megjegyzés nélkül, hogy történelmünk egyik legfontosabb fordulata volt, amelynek következtében szabadságban élhetünk immáron egy emberöltő óta, és hazánk a gazdaságilag fejlett országok elit klubjához csatlakozhatott. Inkább azt mondják sokan, hogy nem! Nem élünk szabadon és nem fejlődtünk gazdaságilag. Sőt, már össze is omlottunk. De ha ma még nem is, holnap biztosan. És Görgei áruló volt, Kossuth gyáva dezertőr, aki meglépett a kasszával, Klapka egy féleszű fantaszta, Petőfi meg egy összeférhetetlen szerb-szlovák nyikhaj. Nemzetgyilkolás. Forradalom nem is volt március 15-én, de ha mégis, akkor sem volt fontos; szabadságharc sem volt, hanem polgárháború, vagy inkább a lázadás. Nem vagyunk mi szabadok, nem is érdemeljük meg a szabadságot, jobbágyfélék vagyunk; diktatúra van, ami nekünk megfelel, a pesti srácok meg közönséges banditák voltak, akikkel szemben a „karhatalom” jogosan lépett fel; nacionalisták voltunk 1848-ban is, 1956-ban is és az már majdnem fasizmus; törvényesek voltak a perek, a kivégzések – Batthyányé és Nagy Imréé is; Petőfi tulajdonképpen az előkommunista; legyen szobra Horn Gyulának. Kettő. Magyarország az első és utolsó csatlós. Ez ám a nemzetgyilkolás. (A Hunyadiak románok!) Bármilyen hihetetlen, 1918-ban volt lelkesültség az országban, volt is rá ok: véget ért a rettenetes háború, Magyarország meg független lett. De aztán lett, ami lett. Jöttek az önjelölt világmegváltók, akik annyit ártottak nemzetünknek – Károlyi Mihálytól Kun Béláig –, hogy a lelkesültség igen mélyre szállt a honi lelkekben. Megszálltak a románok! Jött a nemzetgyilkolás Párizs mellett. S azóta alig térünk magunkhoz. Kosztolányi Dezső 1926-ban, sikerei csúcsán, polgári jólétben, a Vár alatti házában rezignáltan nyilatkozik: „Nagy csőd előtt állunk, semmiben sem hisznek az emberek, nem lehet hit nélkül élni, s hitünk meg nincs. A mai kor mindent megért, tehát nem hisz semmiben.” Kosztolányi a legfőbb bajokat ebbe a sorrendbe állította: háború, mozi, rádió. Ez kell az „okos” embereknek. Legyinthetnénk, de mi is kell ma az „okos” embereknek? Háború, internet, televízió, virtuális valóság, mesterséges intelligencia. Nemzetgyilkolás.