A politika célja: legyen a saját nemzetünk a legutolsó prioritás!

Míg Donald Trump Amerikában az Egyesült Államokat akarja az első helyre tenni, sok nyugat-európai országban, többek között az Egyesült Királyságban, a politika célja az őshonos nemzet legutolsó helyre sorolása. Úgy tűnik, a kortárs politikában immár nem jobboldali vs. baloldali megosztottságról kell beszélnünk, hanem nemzeti vs. globalista választóvonalról. Az előbbiek úgy gondolják, hogy a választott vezetők elsődleges erkölcsi felelősséggel a hazájuk irányába tartoznak, míg az utóbbiak meg vannak győződve, hogy küldetésük ennél magasabb rendű, ők az egész bolygót szolgálják, meg általában az emberi jogokat, a nemzetközi jogot és a liberális nemzetközi rendet. Míg az előbbiek a saját népük sorsa miatt aggódnak, az utóbbiak „általában” a nép miatt. És ez különösen így van jelenleg Nagy-Britanniában, ahol a hatalmon levő brit munkáspárti kormány folyamatosan szembemegy a nemzeti érdekkel, és nem azért, mert nincs más választása vagy mert esetleg hibázik, hanem mert tényleg úgy gondolja, hogy ez a helyes és követendő út. Meg van győződve, hogy fel kell áldozni Nagy-Britannia önérdekét a globális „közös jó” érdekében, mivel a brit érdekek követése önző és etikátlan dolog lenne. A világ többi részének az érdeke fontosabb a brit polgárok érdekénél – érvelnek. Mindezt azért gondolják így, mert a liberális mantra szerint most már „eljött az ő idejük”; mi, nyugatiak kizsákmányoltuk a világot a saját javunkra, és most itt az ideje, hogy visszaadjunk ebből valamit, hogy kárpótoljuk az általunk korábban elnyomottakat. A brit államnak a globális jólétet kell fokoznia – még akkor is, ha ezzel csökkenti a saját nemzeti jólétét. Ez tükröződik az ország bevándorlási politikájában is: nagy számú alacsonyan kvalifikált migránst kell befogadnunk, még akkor is, ha az életük során több pénzbe kerülnek a költségvetésnek, mint amennyit befizetnek, és ezzel csökkentik az őslakos brit állampolgárok életszínvonalát. Mert a woke, posztkeresztény, szekuláris „vallás” szerint Nagy-Britannia bűnt követett el imperialista, kolonialista múltjával, és meg kell bánnia bűneit, az önfeláldozás révén kell elérnie a megváltást. Ennek jegyében vezető szerepet kell vállalnia a „nettó zéró” környezetvédelmi célok elérésében, még akkor is, ha ez gazdaságilag tönkreteszi az országot, és ha ezeknek az erőfeszítéseknek szinte semmilyen hatása nincs a globális kibocsátásra, tekintettel arra, hogy a szegényebb gazdaságok a növekedésre összpontosítanak. A bolygó minden áron való megvédése fontosabb, még ha nem is működik: ez egy erkölcsi imperatívusz! Azon túl, hogy vissza kell szolgáltatni a brit múzeumokban őrzött kincseket, most a legújabb munkáspárti ötlet az ateista megváltás érdekében, hogy „vissza kell szolgáltatni” Mauritiusnak a Chagos-szigeteket, ahol a hatvanas évek óta kiemelt fontosságú brit-amerikai katonai bázis működik. Keir Starmer miniszterelnök ezt azzal indokolta, hogy helyre kell tenni a múlt bűneit”, de a szigetek sosem tartoztak Mauritiushoz, és azon túl, hogy a helyieket nem kérdezték meg, hogy ők mit szeretnének (nem szeretnének Mauritiushoz tartozni), stratégiai fontosságú bázist veszítene el a Nyugat Kína javára. A globalisták megvetik a nemzeti szuverenitást és úgy gondolják, hogy a globális intézmények a nemzeti intézmények felett állnak, azoknál magasabb rendűek. (Ennek lenyomata, hogy a Chagos-szigetek ügyében Nagy-Britannia legitimálta a Nemzetközi Bíróság abszurd véleményét. A bíróságnak – mely nemrégen elfogadott egy határozatot Izraellel szemben – az elnökét néhány nappal ezelőtt szavazták meg Libanon miniszterelnökének!) De a brit választók revansa nem maradhat el. Alig hat hónappal megválasztása után a munkáspárti kormány népszerűsége mélyponton van. A mások jólétének előtérbe helyezése a helyiekével szemben nem maradhat túl sokáig népszerű.