A rendszer nem váltás krónikája -„Csak a békés átmenet garantálja a dolgok kibeszéletlenségét”

Úgy emlékszem, valamelyik Naplóban írja Márai Sándor, hogy Magyarországon a mohácsi vész során szerzett feldolgozatlan traumák generációkon keresztül, napjainkig mérgezik az emberek lelkét. Márainak ezt a felvetését juttatták eszembe Mező publicisztikai írásai, esszénovellái. Előtte nem sokkal ismertem meg a közelmúltban elhunyt Jámbor Zoltánnak a naplóit, akit orvostanhallgatóként koholt vád alapján ítéltek öt év börtönre a kommunisták. Beteg lelkülettel kiagyalt kínzások egész sorát vonultatja fel A történelmet az emberek írják című könyv, amelynek szerkesztője az író és feleség, Jámborné Balog Tünde. Szabadulása után Jámbor Zoltán nem hogy semmilyen diplomát nem szerezhetett, de eleinte fizikai munkásként is alig tudott elhelyezkedni, s idős koráig kétkezi munkával kereste kenyerét. Időközben – véletlen egybeesés – kölcsön kaptam Vitéz Somogyváry Gyula író egyik könyvét, akit hosszú évekre kitöröltek a magyar irodalmi-kulturális életből, őt magát a kistarcsai internáló táborban a szívgyógyszere megvonásával ölték meg. Ebben az időszakban olvastam még Nagy Imrének és elvtársainak snagovi éveiről is, tehát, jókora dózist kaptam a kommunista eszme hatásait és mellékhatásait tekintve. Ezek után Mező Gábor könyve valami fajta szintézisnek hatott a témában. Az Ördög van odakint a kommunista rendszer működését, a működése során okozott főleg lelki, érzelmi károkat veszi sorra. Az anyagi kár is felbecsülhetetlen, amely a rendszer(nem)váltás idején (és, persze sokkal korábban is) érte az országot, ám azok a lelki sebek, amelyeket a kommunizmus, később a posztkommunizmus (MSZP-SZDSZ kormányok) okoztak, valószínűleg traumatizált nemzedékek további hosszú sorát eredményezik. .