A szentek ujjai

Ahogy megkezdte az első osztályt, anyja elvitte a parókiára. Fenntartásokkal ugyan, de mivel gyereke annyira kérlelte, meg az osztálytársak többsége is járni kezdett, végül beíratta hittanra. Így egy újabb rubrika került a délutáni órarendbe, ez épp a keddi fociedzés fölé. Legyintett egyet az anyja, azzal nyugtázta az egészet, hogy majd otthagyja, mivel úgysem fogja bírni a többi elfoglaltság mellett. Elmúlt néhány év, és időnként elmaradozott az edzésekről. Továbbra is úgy alakult az órarend, hogy a hittan a foci elé került, otthon ezért azt mondta, elhúzódik a foglalkozás a parókián, nem tud időben odaérni a pályára. Szülei rájöttek, hogy a gyerekük ferdít. Apja kifakadt magából, szitkozódott a puhánysága miatt, de végül feladta, hogy sportolót faragjon belőle. Ennek ellenére továbbra sem járt haza időben a hittanról. Anyja egyszer elébe ment a dolognak, a sekrestyés asszonytól tudta meg, hogy a gyereke minden alkalommal bekéredzkedik a templomba, és ott ül egy ideig. A középső padsorok egyikében pillantotta meg a feje búbját, arcára döbbenet ült, de összes anyai szigorát összeszedve ridegen megkérdezte tőle, hogy mégis mit keres itt. A gyerek csak annyit válaszolt, hogy éppen Jézus és szentek ujjait nézegeti. Kérdéseket szeretett volna feltenni, és mindent megmagyarázni, de a fejében összegyűlt gondolatokat nem tudta szavakba önteni, sőt valahol érezte is, hogy ennek itt semmi értelme sem lenne. Anyja a kabátjánál megragadta, és görcsösen szorítva kivezette. Otthon újabb válság tört ki. Miért nem tud ez a gyerek olyan lenni, mint a többi? Mindent megkap, mégis úgy viselkedik, mint egy holdkóros. Morgott az apja és sápítozott az anyja, aki a legjobban attól tartott, hogy már mások is tudomást szerezhettek a kölök templomi ábrándozásairól. Figyelmeztette, ha még egyszer előfordul, szó nélkül viszi az orvoshoz. .