A test, a lélek és az egyensúly

„Az élet olyan, mint a biciklizés. Ha meg akarod tartani az egyensúlyt, mozgásban kell maradnod” – mondta a XX. század legnevesebb tudósa, Albert Einstein. Az elmúlt években sokat gondolkodtam rajta, hogy pontosan miről szólhat a fizikus megállapítása. Az egyensúly ugyanis olyan dolog, amit kívülről könnyen észrevesz az ember, a saját életében azonban nehéz alkalmazni és fenntartani. Mire gondolhatott hát a Nobel-díjas tudós? Célokat kell helyeznünk magunk elé, hogy azok felé szüntelenül haladva egyensúlyban legyünk? Elvégre a biciklizésnek is hasonló logikája van. Az ember ráadásul olyan lény, amely feszültségre lett programozva. Ez a feszültség folyamatosan ott kell, hogy tátongjon a jelenlegi én és a jövőbeni énkép között. Egy biztos: a feszültség megléte mindenképp szükséges a haladáshoz, ám nem garancia az egyensúlyhoz. Ahhoz, hogy haladjon, az újságírónak is szüksége van célokra, különben nagyon gyorsan elveszik a nyilvánosság előtt. Az viszont nem megoldás, hogy összeszorított fogakkal írunk, telefonálunk, merülünk el a munkában napokra, akár hetekre úgy, hogy semmi másra jut időnk. Pedig gyakran találjuk magunkat hasonló élethelyzetben. Gondolhatnánk, hogy céljainkat úgy tudjuk legkönnyebben elérni, ha rengeteg energiát fektetünk egy adott tevékenységbe. Pedig gyakran van úgy, hogy hátralépés nélkül nem tudunk előremenetelni. A minap hosszú órák óta dolgoztam egy adott témán, eredménytelenül. Már sötétedett, amikor úgy éreztem, le kell vezetnem a bennem felgyülemlett egész napos feszültséget, és a kertünk hátsó részében tuskókat kezdtem hasogatni. A tizediknél járhattam, amikor fáradt elmémben váratlanul megszületett a megoldás a napi munkámhoz. Nem a fát és néhány kalóriát győztem hát le, hanem az egész napos tanácstalanságot. Az tehát, hogy görcsösen rohanunk a célunk felé, biztosan nem hozza el életünkbe az egyensúlyt….