A töklámpás – egy ezeréves magyar hagyomány nyomában

A töklámpás története Magyarországon egészen az Árpád-házi királyok koráig nyúlik vissza. Az első ismert történet 1081-ből származik, amikor Salamon király, aki trónviszályba keveredett unokatestvéreivel, a visegrádi vár tornyának rabja lett. I. László király parancsba adta az őröknek, hogy sötétedés után töklámpásokkal világítsák ki a tornyot, hogy éjszaka is szemmel tarthassák a foglyot. Ezek a különleges „lámpások” nem csak őrzési célra készültek – a Dunán közlekedő hajósoknak is tájékozódási pontként szolgáltak. Innen ered a máig ismert mondás: „fénylik, mint Salamon töke”. Gyermekkorom kedves emléke, hogy a kerti munkák végeztével, amikor már a sütőtökök is a helyükön voltak, töklámpásokat faragtak a faluban, és kitették a tornácra vagy a ház ablakába. A szokás egyre inkább a gyermekek szórakozásává vált – mint minden eredeti funkciójából veszítő néphagyomány, „lecsúszott” a kisebbek világába. Később, középiskolás koromban az iskolaújságunkat hívták Töklámpásnak, így a gonoszűző, világító antropomorf szimbólum egy más közegben nyerte vissza eredeti jelentését. A mi Töklámpásunk az átalakulás terepe volt: új hangon akart szólni egy nagyon vegyes iskolai közösségben. Többek között ennek a Töklámpásnak köszönhetem sorsom későbbi alakulását is, de ez egy következő történet témája...