Avril Lavigne 40 éves lett, de ennél is hihetetlenebb, hogy még mindig hiteles lázadó punkhercegnőként

Avril Lavigne életútját két éve, karrierjét berobbantó albuma, a Let Go huszadik jubileuma kapcsán már kiveséztük. Az Avril-sztori egyébként is jól ismert nemcsak a rajongók, de mindenki számára, akik a kétezres években hallgattak bármilyen zenét: a csípőnadrágos Britney Spears-féle popdívák korába üdítő erővel robbant be teljes ellenpontjuk, a nyakkendős, bőgatyás lány, akik plázák feldúlásáról és gördeszkázásról énekelt. Miután 14 évesen megnyert egy versenyt, és Shania Twainnel léphetett színpadra, többen felfigyeltek rá, ekkor kezdődött a kilincselés a lemezcégeknél. A kezdetben templomi, majd country közegben éneklő tinilány számára a lázadás nem csupán egy póz, egy jól eladható marketingtermék volt, már tizenöt évesen sziklaszilárd elképzelése volt arról, hogy akármennyire próbálják ráerőltetni a rágógumipopot, ő a saját elképzeléseit fogja megvalósítani. A sok harc bejött: a Let Go azoknak a lányoknak adott egy újszerű ikont, akik nem feltétlenül tudtak azonosulni a Spears és Christina Aguilera-típusú popsztárok által uralt képpel, és inkább hallgattak vagány szövegeket egy fiús lánytól, aki a rebellis tinilány képére építette fel a karrierjét – arra, amely ő maga is volt, autencitiása pedig sikere kulcsa is volt egyben. Lavigne-t szinte azonnal beskatulyázták a pop-punk hercegnő karakterébe, holott ő több interjúban is kifejtette, hogy nem feltétlenül szereti saját magával kapcsolatban hallani a „p betűs szót.”.