Az emberségesség mozija – Sean Baker: Anora (2024)

– nyilatkozta Sean Baker 2018-ban ötödik filmje, a Floridai álom (The Florida Project, 2017) megjelenésekor. Azóta nemcsak, hogy megjelent további két játékfilmje, hanem 2024-ben el is nyerte a legjobb filmért járó Arany Pálma-díjat a Cannes-i Filmfesztiválon az Anora (2024) című alkotásával. A filmes szcénában a 2000-es évek eleje óta aktív Bakert mára már joggal tartják számon az amerikai alsóbb, gazdaságilag kiszolgáltatott osztályok, illetve a szexmunkások krónikásaként is, hiszen eddigi legtöbb filmjének szereplői is e közegekből érkeztek: a Starletben (2012) Jane, a Vörös rakétában (Red Rocket, 2021) Mikey és Lexi pornószínészként, a Tangerine (2015) két főszereplője, Sin-Dee és Alexandra, a Floridai álomban pedig Halley szexmunkásként dolgozik. A rendező első két játékfilmjében, a Take Outban (2004) és a Prince of Broadwayben (2008) – habár a karakterek nem az előbbi úton teremtik meg a megélhetésük feltételeit – szintén a társadalom peremére szorult, alulreprezentált csoportok szerepelnek. A Take Outban kínai vendégmunkások küzdelmeit, az utóbbi esetében Lucky, az afroamerikai fiatal hétköznapjait követhetjük, ahogy New York utcáin próbál neves márkák hamisítványaival üzletelni. Baker filmjei beilleszthetők abba a történeti hagyományba, illetve elméleti keretbe, amelyet Lauren Berlant a prekariátus mozijának (cinema of precarity) nevez. A műfaji és esztétikai jegyekkel bíró koncepció lényege, hogy az e kategóriába sorolható filmek főszereplői már a fordista munkaszervezési módot követő rendszerben dolgoznak, s életük filmi reprezentációján keresztül a néző betekintést kaphat abba, milyen törékenyek és diszfunkcionálisak a közintézményeink, illetve miért nem tudják ellátni eredeti feladataikat. Más, mozgalmi jellegű alkotásokhoz képest, ezekben a kortárs filmekben már kevésbé a hasonló történelmi és társadalmi hátterű emberek összetartó erejének, politikai cselekvőképességének történetét láthatjuk.