Az Eucharisztia tisztelete 165/7i

Sztankó Attila liturgikus jegyzetét olvashatják. Húsvét nyolcadának szerdai napján, noha sokkal inkább a beavató szentségekben való részesedés fényében tekintünk az áldozás utáni könyörgés tartalmára, mégis hangsúlyos az Úr szentsége tiszteletre méltó vételének hatása: megtisztít minket minden régitől, és új teremtménnyé alakít át. A könyörgés témájának hátterében Szent Pál tanítását találjuk: „Mert maguk a körülmetéltek sem tartják meg a törvényt; csak azért akarják, hogy körülmetélkedjetek, hogy testetekkel dicsekedjenek. Tőlem azonban távol legyen másban dicsekedni, mint a mi Urunk, Jézus Krisztus keresztjében, aki által a világ meg van feszítve számomra, és én a világnak. Mert sem a körülmetélés nem ér semmit, sem a körülmetéletlenség, csak az új teremtmény (ktíszisz).” (Gal 6,13–15; vö. 1Kor 7,19; 15,47–49; Róm 6,3–4) „Krisztus szeretete ugyanis sürget minket. Mert azt gondoljuk, hogy ha egy meghalt mindenkiért, akkor valamennyien meghaltak; és azért halt meg mindenkiért, hogy akik élnek, már ne önmaguknak éljenek, hanem annak, aki értük meghalt és feltámadt. Mi tehát mostantól fogva senkit sem ismerünk emberi módon. És ha Krisztust emberi módon ismertük is, most már nem úgy ismerjük. Ezért aki Krisztusban van, új teremtmény; a régiek elmúltak, s íme, újak keletkeztek.” (2Kor 5,14–17; vö. 1Kor 15,22; Róm 5,12–21) „(…) vessétek le a korábbi életmód szerint való régi embert, aki romlásba rohan a megtévesztő kívánságok miatt; újuljatok meg gondolkodástok szellemében, és öltsétek magatokra az új embert, aki Isten képére teremtetett, valóban igaz és szent emberként” (Ef 4,21–24; vö. Kol 3,9–10). Az új teremtmény olyan új valóság, melynek forrása Krisztus keresztje, amely nem pusztán tárgy, hanem üdvtörténeti esemény, egzisztenciális odaadás: kenózis. .