Bálity Csaba: Rendszerváltás

Megpróbált hangtalanul kilépni a teraszra. Óvatosan elhúzta a függönyt, sarkig tárta az ajtót, ügyelve arra, nehogy felébressze a hálószobában alvó párját vagy a kicsit. Korai volt felkelni, de ha ilyenkor felriadt, ritkán sikerült visszaaludnia. Néha a gyereksírásra ébredt fel, máskor a prosztatája miatt. Dühös volt magára, amiért megint elfelejtette a telefonját lehalkítani. Pillanatok alatt teljesen kiment az álom a szeméből. Talpa alatt érezte a járólap hidegét, ez most jólesett. Jó lett volna rágyújtani, de évekkel ezelőtt letette a cigarettát. Az utolsó szálat éppen itt szívta el azután, hogy a konyhából visszatérve a behűtött proseccóval meglátta a dohányzóasztalra kitett babacipőket. A boldogság helyett inkább zavarodottságot érzett. Vágyott erre a pillanatra, de más volt előre elképzelni, és más átélni. A barátnője a cipőbe gyűrve felejtette a blokkot. Zoltán széthajtotta az összegöngyölt papírt, négy hónappal korábbi volt a dátum a nyugtán. Az jutott eszébe, a volt felesége biztosan százféle babonát ismer arra, miért nem szabad előre gyerekholmit vásárolni. Pláne ennyire előre. Neki se voltak jó érzései ezzel kapcsolatban, de szerette, hogy Zitának meg se fordul a fejében, bármi rosszul sülhet el. Azért elég lett volna egyszerűen megmutatni az ultrahangfelvétel képét. Ezután nyomta el az utolsó csikket, összegyűrte a fél doboz cigarettát. A dohányszemcsék kipotyogtak a járólapra, zoknis lábával megpróbálta a terasz korlátja alatt lesöpörni a törmeléket a kertbe. Arra gondolt, szólni kell majd a bejárónőnek, kint is seperjen fel.Ennyi idő távlatából nem emlékezett, milyen volt gyerek nélkül az élete. A szürkés foltnak, akit meg se talált segítség nélkül egykor az ultrahangképen, neve volt, önálló akarata, kedvenc meséi. És most jóllakottan szuszogott a szomszéd szobában. A teraszról rá lehetett látni az ébredező városra, a fontosabb épületeket pontosan be tudta azonosítani a sziluettjük alapján. A párja találta a telket, néhány héttel azután, hogy összeköltöztek. Ez volt a második ház, ahol igazán otthon érezte magát. Az előzőt azután vette, hogy a vállalkozása kinőtte a kisvárost, ahová született. A felesége tartott a főváros zsúfoltságától, a nehézkes parkolástól, de kevéssel a költözés után már csak az egyenként újságpapírba csomagolt tányérok emlékeztettek a vidéki életükre. Meg az anyósáék rendszeres látogatásai, a fonott kosárba pakolt tanyasi tojásokkal, a kolbászokból áradó fokhagymaszaggal, ami átjárta az autót, mire az állomásról hazaértek. Vállalkozó, javította ki minden alkalommal az apósát, amikor az maszeknak nevezte. Miután a volt feleségét a régi házban hagyta, szívesen maradt volna a környéken, de a barátnője két kerületre szűkítette a zónát, ahol az ő köreikben nem ciki építkezni.A férfi a korlátra dőlve figyelte, hogyan változnak percről percre a fények. Pazar volt a kilátás. A távolban villogó mentőautó száguldott el valakiért, aki talán egy órája még nem sejtette, hogy hamarosan történik valami, ami után minden más lesz. Ahogyan ő is gyanútlan volt, amikor egy üzletfele bemutatta a munkatársát. Zita tizenhat évvel volt fiatalabb nála, egy francia egyetemen szerzett közgazdászdiplomát. Nem akart a szülei cégében dolgozni. Zoltán maga is meglepődött, amikor egy hirtelen ötlettől vezérelve a következő találkozáskor megkérdezte a nőt, nincs-e kedve vele tartani egy párizsi tárgyalásra. A felkérés tolmácsolásra szólt, de mindketten tudták, ez csupán ürügy. Azt se kellett kimondani, hogy a generációs különbség miatt nincsen realitása egy tartós kapcsolatnak.A check-innél találkoztak, a nő lazán nyújtotta az útlevelét ellenőrzésre, miközben neki minden vámvizsgálat előtt görcsbe rándult a gyomra. A volt feleségével egy nyaralás előtt hosszasan vitatkoztak azon, le kell-e vágnia a férfinak a szakállát, hogy jobban hasonlítson az igazolványképére. Végül nem borotválkozott meg, de a kézipoggyász tetejére tették a pengét és a habot, hogy szükség esetén a reptéri mosdóban megszabadulhasson a szakálltól. A két nő mindsetje teljesen különbözött. Zoltán a mindset szót Zitától hallotta először. A nő lecsavarta a párizsi hotelszoba asztalára állított pezsgős­üveg kupakját, a férfi félretolta a bekészített törölközőket és a fürdőköpenyt, majd leült az ágya szélére. Közös szobát béreltek, olyat, amiben két különálló ágy van. Zoltán élvezte, hogy senki nem szól rá, ne gyűrje össze az ágyneműt. Ekkor tűnt fel neki, hogy csak egy köpenyt készítettek be a kétágyas szobába. Miközben azon töprengett, hogyan tudnák bizonyítani, nem ők tették el a hiányzó darabot, a nő mindent elintézett. Egy perc múlva a szobalány sűrű elnézéskérések közepette adott be egy másik frottírköntöst.A férfi megkönnyebbült, hogy nem lesz kellemetlenségük a hiányzó köpenyből. Már miért lenne, kérdezte meglepve a nő, miközben átnyújtotta a pezsgőspoharat, és amikor a másik bonyolult fejtegetésbe kezdett, nevetve mondta, úgy látszik, nagyon különbözik a mindsetjük.Három napig céltalanul járták a várost. Zoltán még sosem érezte magát ennyire szabadnak külföldön. A volt feleségével csak úgy lehetett nyaralni, mintha valami delegáció lennének. Minden perc pontosan meg volt tervezve, az összes múzeumot muszáj volt megnézni. Először járt Párizsban, tetszett neki, hogy nem másztak fel az Eiffel-torony tetejére, nem jártak a Sacré Coeurben. Ismeretlen teraszokon kávézva ismerkedett a várossal. A Louvre-ba is csak öt percre ugrottak be, amíg a múzeumi shopban megvette a feleségének az ajándékot, amit az asszony előre kinézett magának.Korán kiértek a repülőtérre. Végigjárták az összes üzletet, aztán megkeresték, honnan indul a budapesti járat. Miközben szállingóztak az utasok, próbálták megtippelni, milyen nemzetiségűek lehetnek. Szinte mindig eltalálták, ki magyar. Valamitől látszott rajtuk a kelet-európaiság. Zoltán attól tartott, ő se kivétel. Mintha még mindig viselné a vörös úttörőnyakkendőt, amit tízéves korában kötött a nyakába az őrsvezető pajtás. Zita teljesen más volt, hozzá magától értetődően franciául szólt mindenki. Méghozzá úgy, hogy nem figyeltek arra, tagoltan és artikuláltan beszéljenek, hiszen erőlködés és akcentus nélkül válaszolt. Úgy állapodtak meg, nem lesz folytatása az utazásnak, két nap múlva mégis felhívta a nőt.Nem tudta, volt-e konkrét pillanat, amikor meghozta a döntést, hogy annyi évnyi házasság után bedobálja a ruháit egy bőröndbe, és új életet kezd. Csak arra emlékezett, amikor már térdével löködte a megpakolt koffert a bejárati ajtó felé, nem akarta a koszos kerekeket áthúzni az előszobán. Könnyebb lett volna, ha egyedül lehet a lakásban, de hiába ment szerdán, amikor Andrea általában a barátnőjével szokott kávézni, most összeszorított ajkakkal ült a nappaliban, keze mozdulatlanul feküdt a kanapé karfáján.Nem balhézott, csak napok múlva kezdte el hívogatni a férjét. A férfi ki is nyomhatta volna a telefont, de valamiért mégis végighallgatta az asszonyt. Hónapok múltán kezdte csak úgy érezni, ideje lenne mindenkinek továbblépni. Ezután nem vette fel a telefont, így Andrea rászokott az írogatásra. Zoltán megnyitotta az üzenetet. Nem tudta megállni, hogy elolvassa, pedig pontosan tudta, hogy a volt felesége a női princípiumról zagyvált valamit, a hálátlanságról, meg arról, hogy az ő nagyravágyása miatt mondott le a gyerekszülésről. Inkább örülhetne annak, hogy minden lehetőséget megkap ahhoz, hogy élvezze az életet, bosszankodott a férfi.Visszament a házba, bekapcsolta a kávégépet, feladta a visszaalvás lehetőségét. Mi­alatt a készülék felfűtött, feltörölte a padlóról a vizet, amit a kutya kiborított, megvárta, míg a villogó piros fény zöldre vált, aztán megnyomta a gombot. A kutya álmosan somfordált ki a konyhába, érdeklődve figyelte, mi történik. A férfi golden retrievert szeretett volna, de Zita meggyőzte, hogy manapság menhelyről szokás örökbe fogadni. Még egy cikket is átküldött arról, hogy a keverék kutyák intelligensebbek.A bögrével kiment a teraszra, a fények egészen különböztek a néhány perccel koráb­biaktól. Nem is értette, miként fordulhatott elő, hogy a régi helyen még a szomszédban kotkodácsoló tyúkok se zavarták. Kihajolt a terasz korlátja felett, hogy alaposabban szemügyre tudja venni a kerítés mellett álló tulipánfát. Elégedett volt a kerttel, szerette a fűthető dézsát, a bontott téglából rakott grillezőt. A házat is szerette, csak a terasz volt kicsit szeles. A pesti oldalon egyre sűrűbb lett a forgalom, éledezett a város. Az egybefüggő kocsisorban sárga mentőautó araszolt. A szél hirtelen belekapott a pólójába. Félrehúzta a függönyt, belépett a házba, mert úgy hallotta, a szomszéd szobában mocorog a kislánya.