Beköltözés a kollégiumba

„Anya, neked már négy gyereked van!” – közölte a kisfiam múlt vasárnap, amikor az unokahúgom elé mentünk a vasútállomásra, hogy az első éves egyetemistát beköltöztessük a fővárosi kollégiumba, ahol reményei szerint legalább három évet fog tölteni, mire elvégzi az alapképzést (BA), és utána talán a mester szakot (MA) is. Izgatottan ingáztunk a kelenföldi kijelzőtábla és a peron közt, mire pályahibák miatt félórás késéssel befutott a Mecsek IC, és megérkezett Hanna. Törékeny kis termete eltörpült a hatalmas túrahátizsák alatt, kezében gurulós bőrönd és kispárna, ami, mint később másoknál is láttam, kötelező kollégistakellék, akár az óriásplüss. Így kicsit még a gyerekszoba is velük költözik a szülői házból az első önálló lakóegységbe. Hannát a szülei az állomásig kísérték ki, miután hatan vannak testvérek, a húszévestől az óvodásig, az önállóságra nevelés náluk létszükség. Tinédzser koruk óta a nagyobbak egyedül is utaznak, nem viszik őket háztól házig, mint sok más gyereket, akiket a kollégium parkolóját megtöltő autókból láttunk kiszállni. Mivel a legidősebb testvér a Pécsi Egyetemre jár, a másodszülött Hanna az első, akit a távolba elengedtek, ami fontos mérföldkő a család életében. El is érzékenyültek, napokon át búcsúzkodtak, noha a lányuk akár minden hétvégén hazamehet, országbérlettel csak a helyjegyet kell megvenni, meg kivárni, mire a vonat odazötyög. Egyelőre gyakran tervez hazalátogatni, a család mellett a barátja is hazavárja, és bár a gólyatáborban már kialakult egy jó kis társaság az évfolyamból, ez még nem olyan sűrű szociális háló, ami folyamatosan a fővárosban tartaná. Budapestet alig ismeri, minden új számára, a közlekedés, a távolságok, és idő, mire feltérképezi itt a szűkebb-tágabb környezetét, a boltoktól a kulturális programokig, sportlehetőségekig. Utóbbit az egyetem is kínál, csapatsportok kedvelőinek bőséggel, Hanna azonban inkább a gerinctornát választotta, ez jobban illett introvertált, szelíd személyiségéhez.