Budai zöld – A minőség érzete

Kis-Balaton csücske, vidéki vegyesbolt, bajuszához lankadó, késő ötvenes eladó. Gyufát veszek, zsömlét, párizsit, pár apróságot, ma már csak a plafont nézni lesz időm, lemenőben a nap, kora reggel állok neki az első zöldmunkáknak. Valami bor is kellene, vérmes reményeim nincsenek. Látja, ahogy vallatom a palackokat, és néha elmeg visszanézek, hátha valami előbújik a sorból, ami addig megbújt a másfeles flakonok mögött. Rám szól, hagyjam azokat. Mondom neki, jól van, én is így gondolom, néha vizet is kell inni, sebaj. Nem kell vizet inni, mondja, itt van ez, igyam meg ezt. Ha holnap arra megyek, és megmondom, mi volt az, ad még egy palackkal. Nem is palack az, régi, vastag falú coca-colás műanyag, évek óta járhat már kézről kézre a családban; a háta mögül, az üdítős hűtőből kerül elő, mintha ott volna a helye amúgy is. Na, hát erre nem is számítottam, köszönöm meg, ő meg azt feleli rá, föl sem nézve, csak kicsit a lanyhult bajszát élénkítve meg, hogy egyszer ő is demizson borért ment föl a hegyre, aztán rózsával ment haza. Nem tudom, mit mesélt ezzel, talán a szerelembe esése történetét, de nem az az ember volt, akivel a szükségesnél több szót váltok, ha nincs épp nagyon mit mondanom. Olyasmire futotta volna, hogy a halál elmúlasztja a halálfélelmet, de ennek meg értelme nem lett volna sok. Legalábbis akkor, ott. Aminek viszont értelme volt nagyon is, az a coca-colás üvegben lappangó találós kérdés, amit alig vártam megfejteni. Sötétben gurulok a birtokra, lámpa nincs, a várandós hold sápasztja csak a szőlőket. De azok a szőlők így is váratlan zöldek. Kiviszem a széket, asztalt, poharat, nyitom a palackot. Aprót szisszen, zöld illat csap ki a kupak alól. Töltöm, hát ezüstzöld. Talán csak a hold csal meg megint. De nem, az íze is zöld. A sava, a zamata, húsa. A számba csak nem férkőzött be pedig! Lehet egy bor minden ízében csak zöld? Címkék: bor, szőlő, Ásó kapa uzsonnabor Kis-Balaton csücske, vidéki vegyesbolt, bajuszához lankadó, késő ötvenes eladó. Gyufát veszek, zsömlét, párizsit, pár apróságot, ma már csak a plafont nézni lesz időm, lemenőben a nap, kora reggel állok neki az első zöldmunkáknak. Valami bor is kellene, vérmes reményeim nincsenek. Látja, ahogy vallatom a palackokat, és néha elmeg visszanézek, hátha valami előbújik a sorból, ami addig megbújt a másfeles flakonok mögött. Rám szól, hagyjam azokat. Mondom neki, jól van, én is így gondolom, néha vizet is kell inni, sebaj. Nem kell vizet inni, mondja, itt van ez, igyam meg ezt. Ha holnap arra megyek, és megmondom, mi volt az, ad még egy palackkal. Nem is palack az, régi, vastag falú coca-colás műanyag, évek óta járhat már kézről kézre a családban; a háta mögül, az üdítős hűtőből kerül elő, mintha ott volna a helye amúgy is. Na, hát erre nem is számítottam, köszönöm meg, ő meg azt feleli rá, föl sem nézve, csak kicsit a lanyhult bajszát élénkítve meg, hogy egyszer ő is demizson borért ment föl a hegyre, aztán rózsával ment haza. Nem tudom, mit mesélt ezzel, talán a szerelembe esése történetét, de nem az az ember volt, akivel a szükségesnél több szót váltok, ha nincs épp nagyon mit mondanom. Olyasmire futotta volna, hogy a halál elmúlasztja a halálfélelmet, de ennek meg értelme nem lett volna sok. Legalábbis akkor, ott. Aminek viszont értelme volt nagyon is, az a coca-colás üvegben lappangó találós kérdés, amit alig vártam megfejteni. Sötétben gurulok a birtokra, lámpa nincs, a várandós hold sápasztja csak a szőlőket. De azok a szőlők így is váratlan zöldek. Kiviszem a széket, asztalt, poharat, nyitom a palackot. Aprót szisszen, zöld illat csap ki a kupak alól. Töltöm, hát ezüstzöld. Talán csak a hold csal meg megint. De nem, az íze is zöld. A sava, a zamata, húsa. A számba csak nem férkőzött be pedig! Lehet egy bor minden ízében csak zöld? Címkék: bor, szőlő, Ásó kapa uzsonnabor.