Cölibátus: így lett a papoknak bűn a szex

A keresztények évszázadokig nagyra – a házastársnál és a gyermekeknél jóval többre – értékelték a cölibátust, vagyis a szextől való tartózkodást és a családi élet elutasítását, gondolván, hogy a cölibátusban élők, különösen a felesküdött szerzetesek és apácák hamarabb jutnak a mennybe, mint a házasok. A házasságból ki lehetett menekülni, ha valaki szerzetesi életre váltott, hallgassunk meg egy, a korai szerzetesség egyik vezéralakja, Cassianus Szent János 4. századi szerzetes által leírt borzalmas történetet. A keleti szerzetesek szabályai című útmutató könyvében Cassianus megemlékezik Patermutusról (a „néma apáról”), egy gazdag férfiról, aki vallásos életet akart követni, és kolostorba vonulásakor a nyolcéves kisfiát is magával vitte. A kolostor apátja nem értékelte e cselekedetét, ezért – hogy a biológiai köteléket elvágja – különböző intézményekbe utalva őket, elválasztotta egymástól az apát és a fiút. Patermutust ezután szadista próbának vetették alá. Megtudta, hogy kisfiát „szándékosan elhanyagolják”, „rongyokban járatják”, nem mosdatják, sőt, olykor addig verik, amíg sírni nem kezd, csak azért, hogy érzékeltessék: vér szerinti apja nem védheti meg őt e kegyetlenségektől. A történet sokkoló módon az ószövetségi pátriárka, a fiát, Izsákot áldozatnak felajánló Ábrahám cselekedetének rituálisan előadott paródiájában kulminált, amikor az apát megparancsolta Patermutusnak, hogy dobja a fiát a folyóba. Már ott álltak a víz szélénél, amikor két, ott elhelyezett szerzetes közbelépett, hogy közölje az apával: átment az új hivatásához szükséges hűségvizsgán. Izsákhoz hasonlóan a fiú sem halt meg, Patermutus azonban mindent elveszített a múltjából. Többé már szülő sem volt.