Csak játékként indult

Ha megkérdeznéd, mi a legfontosabb az életemben, nem azt mondanám, hogy a zenekar, hanem azt, hogy a lányom. Ő a legfontosabb, utána jön csak a zene – hangsúlyozta Leskovics Gábor, Lecsó, a Pál Utcai Fiúk (PUF) és a Kiscsillag zenekar frontembere, aki több mint negyven éve zenél. Mi Belgrádban találkoztunk, amikor önálló zenei estet tartott. A Collegium Hungaricumban, a koncert előtt készülődött, válogatott, az erősítője és a gitárja körül sürgölődött. Izgult. – A koncerteket már negyven éve csinálom. A Pál Utcai Fiúk már túl van kétezer koncerten, és minden egyes alkalommal, amikor felmegyek a színpadra, izgulok. Nem ennyire, mint most. Itt most csak magamra számíthatok. Fel kell kötnöm a gatyámat. Majd ha ebből is több százat végigcsinálok… De ez sem igaz, mert láttam például egy portréfilmet Cseh Tamással, aki egy szál gitárral állt ki saját maga, és harminc év után is izgult. Egyszer játszottam vele életemben, nem, kétszer, és utána pont az izgulás jött szóba. Mondta, hiába a harminc év rutin, még mindig izgul. De mondott még valamit, amiben magamra ismertem. A koncert után ő ott marad, és beszélget az emberekkel. Azt mondta: az a zenész, aki lenyomja a koncertet, majd beül a taxiba, hazamegy lefeküdni, az neki gyanús. Én is így gondolom. Az a rész, ami a koncert után van, elbeszélgetsz az emberekkel, megiszol egy üveg bort… ez a legjobb része a koncertnek. Hozzátartozik, szerintem. Aki ezt nem csinálja, bánhatja, mert az ember igazán az, amit csinál. Magyarország kis ország, mi nem vagyunk egy nagy zenekar, keresünk vele pénzt, de az ember ezt nem a pénzért csinálja. Negyven éven keresztül nem csinálnám, ha nem élvezném.