Csendfüzet és fittyfene

– Hogyan fogadta a célközönség az első kötetet? Találkozott tizenévesekkel, akik olvasták? Mondtak valamit arról, hogy mi tetszett nekik benne? – Nagyon sok megerősítést kaptam mind a szélesebb olvasóközönségtől, mind a szakmabeliektől arra vonatkozóan, hogy a Hajnal öröksége első kötetében valami olyasmire találtam rá íróként, amelyet érdemes folytatnom, amelyre igény van. 2023-ban a top tízbe jutott A világfa kilenc ága ifjúsági regény kategóriában, Az év könyve szavazáson. Az olvasók általában a főhős, Hajnal karakterét szeretik nagyon. Egyszerre bölcs és néha szabadszájú, mint egy igazi kamasz; az ő szemén keresztül szemléljük az eseményeket, így könnyű beleélnünk magunkat a cselekménybe. A másik nagy kedvenc pedig általában a kissé arisztokratikus és nagyképű macska, Cicelle szokott lenni. A második könyvben, A hetedik égboltban neki kevesebb szerep jut, nem kell azonban elkeseredniük az olvasóknak, mert ebben a részben megismerhetnek egy másik macskát, ő kissé ördögibb jellem lesz, és sok mindenben épp Cicelle ellentéte. – Az utóbbi időkben divatba jöttek a boszorkányok, tündérek, angyalok. A mesésség, mágikusság eluralkodott a regényekben és a filmekben is, de nem mindig ugyanazzal a szándékkal mesélnek el az alkotók egy-egy boszorkányos, démonos, tündéres történetet. Önnek mi volt az alapvető szándéka ezzel a regénnyel, amely trilógiája második része, és amelyben azok az ijesztő lények is szerepelnek, akiket szerencsére már a legtöbben el is felejtettek, és csak régi néprajzi gyűjtésekben van nyomuk?