Cserháti Éva: Éjféli kert

                                                 Exkluzív K. É. Z.-történet Az iringó gömbölyded virágai már rég elvesztették acélkék színüket, de most ezüstösen szikráznak a dagadó hold jéghideg fényében. Végighúzom mutatóujjam tüskés levelének deres lándzsáján. A tél rajzolta vad geometriák alatt a kert némán várakozik, de én nem maradhatok tovább.Márta halott.Nem lépek le a verandáról, hogy ne járjam össze a havat. Lábnyomaim egyértelműen vezessenek majd a völgyhídhoz. Nem én leszek az első, aki a rendőrség szerint onnan vetette le magát. A havazást idén bőséges esőzés előzte meg, és a folyó elég szélesre duzzadt, hogy azonnal magával sodorjon egy magával végezni kívánó testet.Egyre jobban fázom, de nem mozdulok. Belenyomom az ujjam az iringó szúrós lándzsájába, de annyira nem, hogy kiserkenjen a vérem. Félek, hogy akár egy csepp is félreviheti a nyomozást. Az önbántalmazás ötletét már a terv korai szakaszában elvetettem, se az anyámat, se a fiamat nem akartam megijeszteni. Úgy döntöttem, hogy a látványos súlyvesztés elég lesz.A háziorvosnál bevált, és András sem kezdett gyanakodni. Azt hitte, végre komolyan veszem, hogy az én koromban már nem elég okosnak lenni, de a külsőmre is adni kell. Hogy a fogyás okozta örömöm ne keltsen feltűnést, a régi ruháimat hordtam rendületlenül, szorosabbra húzva a derekamon az övet. Tudtam, hogy különösebb vetkőzésre már úgysem kerül sor, hiszen évek óta csak az ő kielégüléséről szólt a szex, ha rám fanyalodott, mert más nem volt kéznél.Mielőtt belépek a házba, még egy utolsó pillantást vetek a kerti kamrára, és magam elé idézem a polcon telelő dáliagumókat.A nappali asztalán már kikészítve az üveg vodka és a gyógyszerek. A könyv és a lemezjátszó beállítva. Csak a búcsúüzenet hiányzik.Felnyitom a laptop tetejét, és hogy a böngésző tartalma az elmúlt hat hónapnak megfelelően alakuljon, felkeresem az öngyilkossági gondolatokkal küzdők fórumát. Aztán a híreket nyitom meg a közeli folyó áradásáról. Majd a tavalyi halálesetről szóló beszámolót keresem ki. A nő nem ebből a faluból volt, de a környéket jól ismerte.Utoljára a Mártáról szóló hír linkjét kezdem bepötyögni a keresőbe. Először magyarul olvasom el néhányszor, aztán szlovákul is megnyitom, pedig kívülről tudom, melyik weboldal mit tartott érdemesnek kiemelni ebből a banális történetből. Halálos baleset a Magas-Tátrában. Lavina vitte el a magyar síelőt. De a személyéről nem ír senki. Arról, hogy a nővérem volt, arról, hogyha nem hal meg, talán sosem veszem komolyan fontolóra a menekülés lehetőségét.András rendőr, magas rendfokozata érinthetetlenné teszi. Ha feljelentést tennék, örökre elszakítana Gyurkától. Barátaim már nincsenek, csak András kollégáinak feleségeivel járok össze néha. Munkatársaim a Matematikai Intézetben nem sejtenek semmit. Tanszéki bulikra nem járok, az értekezletek után rohanok haza. Mártának is ezzel érveltem, százszor, ezerszer.Itt álltam tavaly szilveszterkor is, Márta vidéki házának nappalijában, olyan egyedül, mint még soha. András csak a különleges körülményekre való tekintettel engedett el. Egész nap sírtam, és kétségbeesetten simogattam az utolsó tárgyakat, melyeket Márta megérintett. Éjjeliszekrényén a Dalia Grinkevičiūtė-könyvet, az öreg lemezjátszón a Téli utazást. Égett az arcom, fájt a szemem, hasogatott a mellkasom.Kiléptem a kertbe, hátha megnyugtat a hideg levegő. Az évelők feketén rothadtak a csomóba fagyott avar alatt, a megkopott örökzöldek gyászosan emelkedtek ki a fojtogató szürkeségből. Arra gondoltam, a kert halott, és én is az vagyok. És akkor hirtelen kristálytisztán hallottam magam mögül Mártát, ahogy azt mondja: Csak tetszhalott. Azon a kioktató hangon szólt, amibe egy kis gúny vegyült, ha elvesztette a türelmét velem kapcsolatban.Megpördültem, de nem volt ott senki. A szívem hangosan kalapált, és úgy kapkodtam a fagyos levegőt, hogy köhögnöm kellett tőle. Mire lecsillapodtam, megszületett fejemben az újévi fogadalom. Még aznap este elkezdtem felépíteni a tervet.Először egy magánnyomozó-irodát kellett találnom, és így akadtam a K. É. Z.-re. Sikeresnek, de elég kicsinek tűnt ahhoz, hogy alaposan kiismerhessem minden tagját. András megfigyelésével bíztam meg őket, arra hivatkozva, hogy válni készülök, de attól tartok, el fogom veszíteni a szülői felügyeleti pert, ha nem tudok felhozni ellene terhelő bizonyítékokat. Rendszeresen bejártam az irodába, mint aki személyesen akar tudni mindenről. Valójában az érdekelt, hogyan gondolkoznak.Magyar Vanda, az iroda vezetője próbált meggyőzni a feljelentés fontosságáról, de a munkatársa, egy hatvanas, zömök asszony csak a fejét ingatta. Örültem, hogy végre van valaki, aki megérti, hogy egy rendőrtiszttel szemben semmi esélyem. A megkönnyebbüléstől többször elsírtam magam. Nem volt könnyű a férjemről beszélni. Sokszor úgy éreztem, mintha elárulnám az elmúlt tizenöt évet és azt a fiatal nőt, akinek két szerelme volt: András és a valószínűségszámítás.Kora tavasszal kezdtem a K. É. Z. irodájába járni, és így ismertem meg a harmadik tagot, egy nyugdíjas korú nyomozót, aki a megfigyeléseket végezte. Vasvári volt a neve, és a megbízásról nem szívesen beszélgetett. A csevegés a hölgyek dolga, mondta, amikor egyszer kiléptem mellé az udvarra. Aztán csendben cigarettázott tovább, én pedig a dézsából kibukkanó hagymásokat csodáltam. Nem tulipán, hanem krókusz, vetette oda bosszankodva. Mivel más nem jutott eszembe, meséltem neki Márta kertjéről, hogy milyen régen voltam kint. Pedig most kezdődik csak az igazi munka, csóválta a fejét. Akkor került be a tervbe a kert, és ahányszor összefutottunk, mindig igyekeztem arra terelni a szót, hogy alaposan megágyazzak a nyomfejtésnek.Miután feljelentést nem akartam tenni, Vanda egy bántalmazott nőknek szóló szervezethez irányított. Gyakran háborodott fel a történetemen, és még gyakrabban idézte az idevágó statisztikákat. Felkeltette az érdeklődését, hogy matematikus vagyok, és feltett néhány kérdést a munkahelyi diszkriminációról a természettudományok területén. Hárítottam minden erre vonatkozó érdeklődést, de miután végre elolvastam Dalia Grinkevičiūtė könyvét, tudtam, hogy rá fog harapni a neki készített nyomra.Mindenki Adminnak szólította az idősebb nőt, aki Kovácsnéként mutatkozott be, és beletelt egy kis időmbe, amíg helyet találtam neki a tervben. Ha csak ő volt az irodában, amikor megérkeztem, mindig klasszikus zene szólt: Purcell, Mozart, Bach. A Téli utazással kapcsolatos nyom így született meg.Később világossá vált számomra, hogy a K. É. Z. nem annyira a kiválóság és zökkenőmentes kiszolgálás rövidítése, hanem valójában öt embert takar. De a másik két nyomozó csak néha bukkant fel a földszinti garzonban, és én kerültem őket, amikor megtudtam, hogy még a rendőrség kötelékében vannak.Nyár végén azzal indokoltam a megbízás felmondását, hogy némi hűtlenkedésen kívül semmit sem találtak Andrásról, nekem pedig elfogyott a pénzem. Fontos volt, hogy az utolsó hónapokban ne találkozzunk. A hosszan színlelt depressziós időszak után ekkor kezdtem a pánikbetegség tüneteit produkálni. A háziorvos végül kiírt betegállományba. András egyre nagyobb utálattal nézte, ahogy elhagyom magam, és egyre kevésbé ellenkezett, ha a hétvégét Márta házában akartam tölteni.Te itt mindig boldog vagy, anya, mondta Gyurka, és megszakadt a szívem, hogy őt is meg kell tévesztenem. Abban reménykedtem, hogy tizenhárom évesen már átlát rajtunk. Se neki, se anyámnak nem színleltem a betegséget, de az igazat sem mondhattam el. Rettegtek Andrástól. Tudtam, hogy könnyen kiszed belőlük bármit.Anyámnak azonban sokat beszéltem a K. É. Z.-ről, gyakran viccelődtem nevük kettős jelentéséről. Ő úgy tudta, Márta halálának körülményeit próbálják kideríteni. Hibázott-e aznap a lavina-előrejelzés, és mi a felelőssége az utasbiztosítónak, amely alig fizetett.Anyámnak már feladtam a képet. Gyurka gyerekkori kézlenyomatát különleges futárszolgálattal holnap meg fogja kapni. Csak reménykedhetek, hogy még a halálhírem előtt. Anyám is matematikus, mint minden nő a családban, és tudni fogja, hogy a küldeményem jel. Meg fogja erősíteni abban, hogy Gyurkát soha nem hagynám magára. Eszébe fog jutni, hogy a K. É. Z. lesz a megoldás eltűnésem rejtélyére.Addigra nyomozóim is megkapják a kert kovácsoltvas kulcsát, amit gondosan megemlítettem mindannyiuknak, más és más szövegkörnyezetbe ágyazva. Közvetlenül a postaládájukba dobtam be, hogy ne kelljen feladót írnom a borítékra. Anyám fel fogja ismerni a kulcsot, és elvezeti őket Márta házába, ahonnan elvileg végső utamra indultam.Vanda azonnal észre fogja venni, hogy Dalia Grinkevičiūtė könyve a tundrán töltött borzalmas évekről kijjebb van húzva a könyvek sorából. A litván szerző a kéziratot a kertjében rejtette el az orosz hatóságok elől. Az újabb deportálás hosszú évei alatt a befőttesüveget benőtte a feledés, és csak halála után került elő a pünkösdi rózsák alól.Márta kertjében azonban nincs pünkösdi rózsa, és Vasvári ezt télen is meg fogja tudni állapítani. Ezért nem metszettem vissza az évelőket. Ő fog rájönni, hogy a kulcs a szerző neve, és az üzenet azon az újságpapíron van, amelybe a dáliagumókat csomagoltam: Márta halálhíre szlovákul.Admin pedig meg fogja erősíteni a feltételezést, hogy Zselízen vagyok, ahol Schubert is olyan sok időt töltött, ugyan a Téli utazást nem ott szerezte. De a lemezjátszó tűjét a huszadik dalnál hagytam: Útjelző a címe. Minden sora az én életemről szól.Lassan indulnom kell. Felhúzom a kesztyűt, amit majd a vízbe dobok, hogy ujjlenyomataim jól kivehetőek legyenek a híd korlátján, és vessen valamit partra belőlem a folyó. Az ellentmondásra – hogyan kerülhetett ujjlenyomat a hídra, ha az öngyilkoson kesztyű volt? – talán András is felfigyel majd. De Márta házán kívül minden az övé lesz, ha holttest nélkül is halottá nyilvánítanak.Csak egyvalakiről nem fog tudni senki sem. Arról, aki kocsival vesz fel a hídon. Őt is a K. É. Z.-nek köszönhetem, csak másképp.Odakint megszólal a falu első harangja, melynek órája siet. A kapu felé lépkedve nem állok meg megcsodálni a jégbe merevedett kertet, de érzem, ahogy egyszerre pulzálnak bennünk az év utolsó másodpercei.Kétértelmű búcsúüzenetem már az asztalon hever. Minden szava igaz.„Márta, elindultam.”.