Dujmó

Az 1989 karácsonya előtti napokban, amikor Temesváron kirobbant a romániai forradalom, a szerkesztőségben felmerült a szakmai kérdés: erről tudósítani kellene, de kit küldjünk a helyszínre, életveszélyes helyzetbe? Dujmó, akit főszerkesztőként az év márciusában neveztem ki külpolitikai rovatvezetőnek-szerkesztőnek, önként jelentkezett. Közölte, hogy Szabó Jóskával, aki akkor fiatal kezdő külpolitikai újságíró volt, autóba ülnek és elmennek Temesvárra. Az elkövetkező napokban az egész szerkesztőség izgult, én különösen, mint felelős főszerkesztő: csak térjenek vissza életben, épségben! A Magyar Szóban nemrég megjelent, vele készített interjúban megemlítette, hogy ezért a munkájáért, a Romániából küldött jelentéseiért a szerkesztőség az év újságírói díjával jutalmazta. „Amiből kis híján posztumusz lett” – fűzte hozzá. Dujmót csaknem fél évszázadon át ismertem. Még egyetemista koromban együtt laktunk albérletben Újvidéken a Gagarin utcában. A tordai Gyarmati Józsi, a temerini Dujmovics György és a topolyai Vadócz Karcsi a Magyar Szó fiatal újságírói voltak akkor, én pedig a lap ösztöndíjasa.