Egy kormányváltás esélyei

Az állampárton lépten-nyomon fogást találni igyekvő szemfüles ellenoldal nagyon vár a fordulat spontán beköszöntére. Az uralmon lévők hibái folytán hátha végbe megy végre valahára valamiféle ingahatás. Az állampárton kívüli világ újfent megtelt reményteljes arcokkal, amire immár jócskán szüksége volt a tábor kollektív pszichéjének a 2006 őszétől fogva sorozatosan elszenvedett vereségek okán. Nem védve a politikai bűnszervezetet üzemeltető Orbán-klánt, mégiscsak fontos megjegyezni, hogy egy teljes jogú tagsággal bíró uniós tagállam – történetesen soros elnök – kormányfőjével szemben a kontinentális államközösséget afféle kormányzatként irányító Bizottság vezérkara nyílt színen a magyar ellenzék vezérét ajánlotta a magyar választók figyelmébe, amivel a kormányközi, illetve államközi viszonyrendszerből váratlanul kilépve közvetlenül beavatkozott a magyar pártpolitika viszonyaiba. Példátlan helyzet, mely nem erősíti az ellenzéki alternatíva megképződését hazánkban, sőt kifejezetten gyengíti annak bázisszervező potenciálját. Orbán a soron következő reggeli rádióinterjújában jó érzékkel ki is aknázta az EP-ben történtekből fakadó – rezsimjét a brüsszeli hatalmi központ jó szándékú akarata ellenére erősítő – kommunikációs lehetőséget a közszolgálatinak csúfolt állami főadón. A Fidesz innentől aszerint tájékoztathatja (félre) a hazai szavazókat, hogy a jelenlegi ellenzéki főerő mögött külső érdekkörök állnak (csakúgy, mint a korábbiak háta mögött is), míg kormánya a nemzeti önállóságot védi. Nyílván a rezsimet financiálisan stabilizáló keleti dotációkról ritkán ejt szót a magyar kormányfő, így a rendszerpárti médiaholding által kreált és sugalmazott narratíva széles rétegek soraiban egyöntetűen helytállónak tetszik.