Elcsárdázott bizalom: az Operettszínház esete a pártbizottsággal

Az 1956-os forradalmat és szabadságharcot követően nem azonnal kezdődött meg a színházakban a hatalomváltás. Jobbára 1957 tavaszán alakultak meg Thália templomaiban a Magyar Szocialista Munkáspárt helyi alapszervei, ám ekkor még nem voltak olyan állapotban, hogy jelentősen befolyásolják a színművészek véleményét az MSZMP-ről. Elvben e szervezetektől várták, hogy jelentős szerepet játsszanak a műsortervek kialakításában és a vonakodó nevesebb színészek meggyőzésében. Mindez az operettet is érintette. A magyarországi színházaknak be kellett mutatniuk minden színházi évad vége előtt a következő évad műsortervét az adott színház felügyeletét gyakorló megyei tanács végrehajtó bizottságának, illetve el kellett küldeniük azt a Művelődési Minisztérium színházi osztályának is. Előzetesen el kellett fogadnia e két intézménynek a műsorterveket. 1956 után ebben a kérdésben is kiemelt szerep jutott Aczél Györgynek. Ezt a gyakorlatot sohasem tartották cenzúrának, mert az politikailag nem hangzott jól, inkább kötelező „együttműködésként” gondolva rá leplezték el a valóságot. Csakhogy 1956 előtt az volt a kérdés, hogy a népszerű és régóta kedvelt klasszikus műveket miképpen lehet fokozatosan helyettesíteni a párt által korszerűnek vélt szocialista realizmussal nyakon öntött munkákkal. Nem csoda, ha különösen az operettműfaj szocialista megreformálása okozott nehéz pillanatokat az Operettszínház számára. Az intézményt 1949 és 1956 között vezető igazgatónő, Gáspár Margit a lehetőségei szerint igyekezett megújítani a műfajt. Erre szükség is volt, ellenkező esetben a művészei állás nélkül maradtak volna.