Elittudat, üres lélek, teli pénztárca – A szélhámosok kedvenc kombója karácsonykor is

Hiánypótló kutatást készített az Economx és a Pulzus Kutató, amiből kiderül, hogy leginkább a 18–39 éves, felsőfokú végzettségű korosztály vevő a dubaji csokoládéra. Ők azok, akik egy száz grammos szeletért simán kiadnak 2500 forintot, hogy azzal „egy kis luxust csempésszenek a mindennapokba”. Ugyanők lapozgatják szívesen Magyar Péter fotóalbumát és fizetnek tízezreket Puzsér Róbert ezoterikus zagyvalékaiért.(Ambrózy és Vésey négykezes, közös karácsonyi társadalomkritikája üzenete) Van ez az a marha okos társadalmi csoport, amelyik maga szerint joggal lenézi a buta, legfeljebb érettségizett, de inkább azt se, büdös, bunkó, vidéki Fidesz-szavazót. Ugyanezt a csoportot minden közvéleménykutatás alkalmával körbeünnepli a progresszív média, a lehető legjobban kihangsúlyozva, hogy az ellenzéki szavazók jellemzően felsőfokú, a kormánypártiak pedig alacsonyabb végzettségűek. Aztán most meg kiderül, hogy ezeket az öntudatos, polgáHi kaHakteHű, művelt figurákat a legegyszerűbb megvezetni bármilyen divatmajomsággal. Szegénykéim a díszdobozos Puzsér-létfejtési kánontól a dubai csokiig pattannak, minden kanyarban lehúzzák őket. Intimitáskoordinátor kéne a pénzük mellé. Régi bölcsesség, hogy a szegény embereken lehet a legjobban meggazdagodni, hiszen őket akárhányszor meg lehet nyúzni újra és újra. A budai hegyvidéken és az agglomerációban ellenzékivé moralizálódott felső középosztálybeliek azonban lassan rácáfolnak erre a tételre. Ez a – jellemzően vállalkozó vagy multis hátterű – réteg a legnagyobb nyertese a 2010 óta folytatott gazdaságpolitikának, olyan jó dolguk lett, hogy a hétköznapi élethelyzetek megoldása mellett/helyett már van idejük és erejük eltartott kisujjal megfejteni a társadalom nagy igazságait. És persze ennek a megszerzett társadalmi rangnak megfelelően költekezni. Az élelmiszerboltban és a politikában is 2500 forintért veszik meg azt, amiből ott van mellette a polcon egy ugyanolyan hitvány termék 600 forintért. A pénzzel ugyanis a legritkábban jár együtt a bölcsesség és az ész, aki meg költeni akar, annak egyetlen sorvezetője az árcímke: ami drága, az biztos jó, de legalábbis menő. Érdemes egyszer hallgatózni egy borboltban, amikor a polgáHi kaHakteHű vásárló leemeli a legdrágább bort, majd megkérdezi az eladót, hogy mit kell tudni a vonatkozó palack nyújtotta élményről. A rutinos személyzet ilyenkor elmeséli, hogy van benne hátul képzett szilvaíz, kellemes savgerinc, játékos tachionok, továbbá Szekszárdon, ahol a szőlő termett, ott a legvékonyabb a vulkanikus földkéreg, így a bor ízvilága válaszol a felső köpeny Gutenberg-Wiechert-felületének szilikátokban gazdag tartalmára is. Mehet a kártya, pitty-pitty! Néhány ügyes szélhámos kiválóan fel is mérte, hogy nemcsak jó borokat meg egyéb minőségi, drága cuccokat lehet kifizettetni a sznobbá moralizálódottakkal, hanem mindenféle silány szemetet is. „Huszonöt év létfejtésének, életfejtésének és tudatfejtésének teljes kánonja” – így nevezte el a szektavezetői szerepre törő Puzsér Róbert a betűtésztából és negyedműveltségből összeöntött kocsmafilozófiáját, diszdobozba rakta a két, már amúgy is túlárazott könyvét, sorszámozta, díszkártyát rakott mellé, és csak 500 darabot csináltatott belőle. A különlegesség érzésére vágyó célközönség pedig rohan megvenni 39 ezer forintért, mert státusszimbólumnak hiszi azt, ami legfeljebb tüzelőanyagnak lenne alkalmas, és még a hátul képzett fingaízt is kiérezni véli, amikor a Buddha-szobrok, szerencsekövek, elefántszobrocskák és illatgyertyák között ott díszeleg a polcán a fekete alapon fehér iromány. Ahogy Puzsér ezoterikus létfejtései egy kis (nem csak) számukra érthetetlen filozófia-szerűséget, Magyar Péter ÉN-fotóalbuma meg egy csöpp reményt hoz az otthonaikba. Persze marha sok pénzért cserébe. És még annyit se kapnak érte, mint egy túlárazott palack borért, mert abban ugyan játékos tachionok és a Föld magmájából származó szilikátok nincsenek, de legalább (többnyire) finomak. Legyünk őszinték: a dubaji csoki legfőbb értéke ezen rajongók számára, hogy kevés van belőle, és ezért drága, így nem férhet hozzá akárki, hanem főleg ők. Valójában ez a luxus érzete. Távol álljon tőlünk a társadalomkritika, de ahol a dubai csoki hozza a luxust, Puzsér a gondolatot, Magyar Péter a reményt és túlárazott palack bor a kiválasztottság élményét, ott valami nagyon nincs rendben. És erre a kilométerekről látszó megroggyanásokra, kiáltó ürességre és haszontalanság-érzésre repülnek rá korunk legnagyobb szélhámosai, akik a hitvány termékeikkel ígérik pótolni azt, ami hiányzik a szerencsétlen vásárló életéből. Ami legtöbbször ott van az orra előtt, de mivel olcsó vagy ingyen van, illetve nem illeszkedik a multis vagy vállalkozói nyomulásba: nem kell.