És Mihály harcolt…

…és Mihályok, Istvánok, Sándorok, Józsefek, Benedekek, Jánosok, Lászlók, Péterek, Pálok… harcoltak 110 évvel ezelőtt 1914-től a Nagy Háborúban, a Szent Korona országaiból a hazáért 3 millió 581 ezren. Hősi halált halt több mint hatszázezer katona, nyolcszázezren fogságba kerültek, ötszázhuszonnégyezren tértek haza hadifogságból és másfél milliónyian megsebesültek, sokan örökké megnyomorítva.Ugye nem akarja senki azt mondani, hogy a magyar honvédek nem harcoltak hősiesen Doberdónál, Isonzónál vagy nem győzedelmeskedtek a Nádasdy huszárok, ahol egy egész magyar huszárezred rontott neki az orosz túlerőnek puskatussal, karddal, husángokkal, ököllel. Sokuk a csatatéren maradt, de győztek Limanovánál 1914-ben. A kommunista magyar politikusok, történészek, igyekeztek emléküket eltüntetni, sőt azt sulykolni a történelem könyvekben, hogy magyar katonák Hunyadi Mátyás óta egyetlen győztes csatában sem vettek részt. Akkor a török elleni végvári harcokban Egerben, Kőszegen, az 1848-49-es szabadságharc számtalan győztes csatáiban, nem beszélve az ötvenhatos forradalom szovjetek elleni sikeres harcairól,- az mi volt? Ellenünk mindig csak a túlerő győzedelmeskedett, legyenek azok törökök, osztrákok, németek vagy oroszok, szovjetek. Az I. világháborúról a marxista történelem hamisítás ellenére fenn maradtak irodalmi művek, történelmi dokumentumok, amelyek igazolták a magyar katona vitézségét. És Mihály harcolt… Somogyváry Gyula regényének címéből kölcsönöztem, aki maga is részt vett a Nagy Háborúban és megörökítette könyveiben -Ne sárgulj Fűzfa!, És Mihály harcolt… És mégis élünk- honvédő harcainkat, a magyar tragédiát Trianonban. A hazaárulásokat és az ország szétdarabolása utáni magyar ellenállást, minek révén egy maroknyi szabadcsapat – egyetemisták, gazdalegények, veterán frontkatonák, volt különítményesek, magyarok, németek, horvátok – Somogyváry Gyulával az élen vissza szerezték Ausztriától, ha harc árán is Sopront, és Nyugat-Magyarország számos települését. Fortepan / Österreichische Nationalbibliothekvasútállomás, IV. Károly még mint trónörökös a fronton 1916. augusztus 30-án. Gyula diák könyvei túlélték a történelem hamisítást, az elhallgatást és művei dokumentumoknak számítanak a következő nemzedékek számára. Megjegyzem a bolsevista Rákosi-féle diktatúra a múlt minden tanúját el akarta tüntetni. Vitéz Somogyváry Gyula író, frontharcos, volt országgyűlési képviselő, mindössze 58 éves volt, amikor gyanús körülmények között meghalt az ÁVH börtönében. De ugyanilyen gyanús körülmények között halt meg 1952-ben Hóman Bálint történész, volt kultuszminiszter a váci börtönben, aki elévülhetetlen érdemeket szerzett a harmincas években a magyar oktatás- és kultúrpolitika fejlesztésében, valamint a magyar történelem feltárásában. Nem elfeledve, hogy számos magyar hősiesen harcoló horthysta katonatisztet végeztetett ki koncepciós perekben a bolsevista diktatúra, akiknek egyetlen bűnük volt, hogy védték a hazájukat. A múlt század legnagyobb harcai magyar szempontból a II. világháborúban kétségkívül Magyarországon voltak. Itt is hősiesen védekeztek, harcoltak a betolakodó ellenséges erők ellen a magyar katonák. Erről részletesen Maruzs Roland hadtörténész írt a Vitéz és önfeláldozó magatartásukért című könyvében, amiben emléket állított az 1939-1945 alatt hősi halált halt és posztumusz kitüntetett katonáinkról. A kommunista rendszer sok bűne közül az egyik fő gazembersége az volt, hogy nem állíthattak emlékművet a második világháborúban meghalt hős magyar katonáknak, nem emlékezhettek nyilvánosan, nem helyezhettek el virágot vagy koszorút egy emlékhelyen, vagy sírnál az édesanyák, a szülők, a hozzátartozók az elesett szeretteiknek. A sok tízezer áldozatra csak szűk családi körben, egy gyertya fényénél gondolhattak. A Rákosi-és Kádár-féle propaganda háborús bűnösöknek tartotta a harcoló magyar katonákat, akár a Szovjetunió területén estek el, vagy a Gulag-táboraiban vesztek oda, avagy akár Magyarország védelmében áldozták fel életüket. Csak a rendszerváltás után emelkedhettek emlékművek a Nagy Háború hősei mellé, vagy véshették oda nevüket a II. világháborúban elesetteknek. A magyar kommunisták ezzel is szét akarták zúzni a magyar nemzet identitását. Hál’ Istennek nem sikerült. De ugyanígy beszélhetünk az 1956-os forradalom-és szabadságharc polgári hőseiről – pesti-budai srácok, munkások, egyetemisták, értelmiségiek, sorkatonák –, akik az első héten megfutamították a legyőzhetetlennek hitt szovjet hadsereget, amely később túlerővel vérbe fojtotta a szabadságharcot. A megkínzott, megalázott hősöket százával itt is jeltelen sírokba földelték el. A Kádár-féle történetírás a hazáért meghalt hősöket köztörvényes bűnözőként tüntette fel. Mi volt ez, ha nem történelemhamisítás? Még rosszabb. A szabadságért, az önkényuralom ellen, a szuverenitásért harcoló fiatalokat megfosztották tiszta harcuk emlékeztetésétől, hiszen Kádár bírósága politikai szabadságharcukat köztörvényes bűnökké alacsonyította. Ez is a magyar identitás, a magyar polgári hősiesség földbe döngölése volt. De térjünk vissza a második világégéshez és annak különleges harci cselekményének helyszínéhez, az Árpád-Vonalhoz. Erről kevesen tudnak, keveset beszélnek, itt magyar katonák tízezrei már közvetlenül Magyarország határait védték a behatoló szovjet hadsereg ellen. A Vörös Hadsereg támadásával szemben a második világháborúban három kiépített vonal volt: a Kárpátok előhegyei között a helységtámaszpontok láncolatából kiépített Hunyadi-állás, az ezeréves országhatáron inkább csak kijelölt, de ki nem épített Szent László-állás, és a Magyarország belseje felé futó völgyekben kiépített Árpád-vonal. Az Árpád-vonal a Keleti-Beszkidektől egészen a Berecki-havasokig terjedt. Légvonalban több mint 600 kilométerről volt szó. Tehát ez az Uzsoki-hágótól, a Vereckei- Jablonka-, Tatár-, Radnai-, Borgói-hágókon át a Békás-, Gyimesi-, és az Ojtozi-szorosokig tartott. Fortepan / LudovikaJózsefvárosi pályaudvar, frontra induló katonák búcsúztatása.1942 A vonal építkezése, elsősorban az infrastruktúra, a háttér megteremtésével, már 1940-ben megkezdődött. Természetesen a legnagyobb titoktartás mellett. 1943-ban, a sztálingrádi csata után felgyorsították a kiépítését. 1944 elején épült ki a Hunyadi- és a Szent László-állás. Szabó Péter történész szerint a magyar határ előtt 30-40 kilométerre lévő előretolt védőöv, a Hunyadi-állás fő feladata a szovjet támadóerők lelassítása, szétbontakozásra kényszerítése, hogy túlerejével ne tudjon menetből azonnal teljes erővel a fő védőövre zúdulni, és az állások leküzdése során mind élőerőben, mind haditechnikában minél nagyobb veszteségeket szenvedjen. Az Árpád-vonal a magas hegységek terepviszonyait messzemenően kihasználó, tábori erődrendszer volt, melyet vasbeton szerkezetű tüzelőállásokkal, védelmi létesítményekkel, figyelőkkel erősítettek meg. A kiépített támpontok, megerődített körletek, völgyzárak valamennyi a hegyeken átvezető szorost, hágót, átjárót lezárták. Az ezeréves magyar határvonalat a 4. Ukrán Front 1944 augusztusa és októbere között három nagy hadműveletben próbálta a védelem áttörésével elfoglalni, de sikertelenül. Itt is a vitézségéről, bátorságukról híres magyar katonák álltak ellen. Áttörni az Árpád vonal egy részét a szovjetek csak akkor tudták, amikor Románia átállt a szovjetek oldalára 1944. augusztus 23-án. Románia átállása sokként érte a magyarokat és a németeket-írja Mihályi Balázs Az Árpád-vonal története művében. Ezek után a szovjet 3. és 4. Ukrán front teljesen szabad utat kapott, így meg tudták kerülni a Kárpátokat délről és egy átkaroló hadművelettel a védelmi rendszer hátába kerültek. Az Erdélyben harcoló magyar és német csapatokat pedig ki kellett vonni, mielőtt katlanba zárják őket. Két magyar hadosztály és német megerősítő csapatok képesek voltak a tordai csatában 3 teljes hétig feltartóztatni a szovjet-román csapatok előrenyomulását és megakadályozni a katlan bezárását. Kiemelkedő volt Serfőző János alezredes harca katonáival az Úz-völgyében, ahol a 11. határőrzászlóalj legénysége biztosította a völgy védelmét. Általában három napig tartott egy-egy völgyszoros, hágó védelme a szovjet túlerő ellen, mert a magyaroknak elfogyott a lőszere, az élelme. Ez szokásos volt, mert amíg a frontokon a katonák az életüket áldozták, addig a hátországban a gyáva, becstelen üzletemberek közül sokan meggazdagodtak. Az Árpád-vonal 1944. október 14-ig tartotta magát, ugyanis a Vereckei-hágónál a szovjetek frontális támadásával szemben a magyar védelem összeomlott. Románia kiugrásával tehát szétszakadt a déli front és így a szovjet csapatok akadálytalanul nyomultak a Déli-Kárpátokon át az Alföldre. Összegezve tehát a világháborús harcainkat meghatározták a szövetséges árulások. Románia mindkét esetben elárulta szövetségeseit a Központi Hatalmakat az első- és a második világháborúban is, pénzért, területszerzésért, hatalomért. Az árulás, a magyargyűlölet a románoknak kifizetődő volt. A románok megkapták Erdélyt a magyarok meg elvesztették nemcsak országuk, lakosságuk kétharmadát, hanem politikai és gazdasági befolyásukat. Cserébe megkapták 1944 után negyvenöt évig a szovjet fennhatóságot. Szólni kell a belső árulásokról, amelyek tovább gyengítették Magyarországot. A Nagy Háború után az arisztokrata gróf Károlyi Mihály tálcán nyújtotta át a vörösöknek, Kun Béláéknak, Szamuely Tiboréknak, azaz a Lenin fiúknak a hatalmat, amely még védtelenebbé tette hazánkat. A második világháború végén ugyanez történt. A szovjet hadsereggel egyidőben érkeztek hazai árulóink, Rákosiék, Gerőék, Nagy Imréék, Münnichék, akik mindent odaadtak volna Sztálinéknak a hatalomért. Rákosi Magyarországot még szovjet tagköztársaságnak is felajánlotta. Aztán végül a nagyhatalmi érdekek döntöttek Magyarország sorsáról. Mondanom sem kell, nem a mi javunkra. Tehát nem a magyar hősiesség, bátorság, vitézség, a kétségbeesett diplomácia döntött mi lesz velünk magyarokkal, hanem ezek az összetevők. Ennek ellenére nem adhatjuk fel, hogy önmagunk irányíthassuk sorsunkat. Most a XXI. század elején a magyar politizálás jó irányba halad, féltett kincsünk, a megmaradt Magyarország, a szuverenitásunk jó kezekben van. De nem szabad feledni, hogy itt vannak közöttünk a mindenkori árulóink, akik ugyanúgy, mint károlyimihályék, kunbéláék, rákosiék, kádárék hajlandók eladni hazánkat a hatalomért. Vezető kép: Fortepan / EbnerÚz-völgy, Magyarós tető a település közelében.