Felesleges kacatok vagy egy szelet a múltból?

A Los Angelesben napok óta tomboló tűzvészben több ezer épület megsemmisült, rengetegen veszítették el otthonukat. Legtöbben a világsztárok veszteségeiről írnak, hiszen arra mindenki felkapja a fejét, azonban azt tudni kell, hogy a hírességek ingatlanjai a terület két százalékát teszik ki, 98 százalékában pedig egyszerű emberek házairól, lakásairól van szó. Vannak, akik különbséget tesznek a híresek és a civilek között, mint mondják, a gazdagok a mellényzsebből vesznek új házat, nem kell őket sajnálni. Én ezzel nem tudok teljes mértékben egyetérteni, hiszen közülük sokan éltek ott évtizedek óta, ugyanúgy ez volt az egyetlen otthonuk, mint bárki másnak, ott nevelték fel gyerekeiket, és számukra is hatalmas, pótolhatatlan veszteség, hogy a tűz martalékává váltak az emlékeik, személyes tárgyaik, családi fényképalbumok, valójában egy élet munkája, amit nem lehet pénzzel kárpótolni. Az egyik amerikai tévéállomásnak nyilatkozva Mel Gibson, Oscar-díjas színész többek között elmondta, hogy ugyan odaveszett mindene, de az a legfontosabb, hogy a családtagjainak nem esett baja, hiszen az emberélet a legfontosabb. És itt volt egy félmondata, amire felfigyeltem: a tűzben elégett relikviáira pedig úgy tekint, mintha megszabadult volna a rengeteg felesleges holmitól. Valóban elgondolkodtató, amit mondott, hiszen sokunknak, így nekem is már nemegyszer megfordult a fejemben: mi lesz az évek során felhalmozott sok kacatommal, ha majd egyszer nem leszek? És miért olyan nehéz megválnunk a számunkra oly fontosnak tartott tárgyaktól? Miért ragaszkodunk hozzájuk olyannyira, hogy éveken-évtizedeken át őrizgetjük őket, és csak a tudat, hogy ott vannak a fiók vagy a szekrény mélyén, megnyugvással tölt el bennünket? Nos, pont ezért. Biztonságot jelentenek számunkra.