Globális léptékű felmelegedést okozott, hogy drasztikusan lecsökkent a hajók légszennyezése

Viszonylag széles körben ismert, hogy a nagy tengerjáró hajók többségét – egészen a közelmúltig – rendkívül szennyező üzemanyag hajtotta. A szennyezés hátterében az áll, hogy a tengeri szállítmányozásban használt bunkerolajnak több mint ötvenszer magasabb volt a kéntartalma, mint a normál dízelé, így a hajók jelentős mennyiségű kén-dioxidot bocsátottak ki, ami savas esőt és légzőszervi megbetegedéseket okoz. A problémát észlelve a Nemzetközi Tengerészeti Szervezet (IMO) 2020-tól kezdődően IMO 2020 néven jelentős szigorítást vezetett be, amely drasztikusan, mintegy 80%-kal csökkentette a hajózási üzemanyag kéntartalmát. A rendelkezés célja a nemzetközi hajózásból származó kén-dioxid-kibocsátás csökkentése volt, amit nagyobb részben sikerült is elérni. Ez egy nagyon jelentős előrelépés, hiszen ki ne szeretne tisztább, egészségesebb levegőt belélegezni, nem igaz? Ám ahogy a mondás tartja, nincsen rózsa tövis nélkül. Egy májusban a Nature című folyóiratban megjelent tanulmány azt állítja, hogy a kén-dioxid-kibocsátás visszaesése növelte a felmelegedést a nemzetközi hajózási útvonalak mentén. Ennek az az oka, hogy a légkörbe jutó kén-dioxidból kialakuló szulfát részecskék visszaverik a napfényt, így – helyileg és átmenetileg – lehűlést idéznek elő. A szulfát-aeroszolok emellett kondenzációs magként működhetnek a felhőképződésben, ami sűrűbb, tartósabb felhőket eredményez. Ezek a felhők azután még több napsugárzást vernek vissza, tovább erősítve a hűtőhatást. A tanulmányt jegyző kutatók műholdas megfigyelések és kémiai transzportmodellek segítségével mélyreható elemzést végeztek annak érdekében, hogy számszerűsítsék az IMO 2020 tengeri aeroszolkoncentrációra gyakorolt hatását. Megállapították, hogy az aeroszolok csökkenése kevesebb felhőelemet (a felhők tömegét alkotó nagyon apró vízcseppet) eredményezett, ami csökkentette a felhők fényvisszaverő képességét. Ez globális átlagban +0,2 W/m² sugárzási kényszert eredményezett az óceánok felett, ám a hatás különösen hangsúlyos volt a nagy hajóforgalmú régiókban, például az Atlanti-óceán északi részén, ahol ez az érték akár 1,4 W/m²-t is elért.