Gyermeksírás és karácsonyi énekszó

Mennyből az angyal helyett a terrorelháritás fegyveresei szálltak alá a Bazilika előtt az ünnepi karácsonyi vásári sokadalom biztonságának garantálására. A magdeburgi tragédiát követően Európaszerte hasonló fokozott óvintézkedések léptek életbe – van, ahol a történtekre reagálva a vásárokat azon mód, az első rémületből még fel sem ocsúdva, sebtében be is zárták. Legtöbb helyen a marcona egyenruhások jelenléte egyfelől ugyan az emberekben oldja a maguknak sem bevallott szorongást, másfelől viszont tovább fakítja az ünnep eredeti tartalmát, a keresztény világban Jézus születése feletti össznépi örvendezést. Az üzlet azonban menthetetlenül rátelepedett az odaadó szeretet magasztos érzésére, aki mégis hagyná magát beleringani az emelkedett hangulatba, az a naiv lélek a háromezer forintos lángos láttán a profán való világban rögvest talajt foghat. (Az elmúlt kétezer évben Jézus nagy önuralomra tehetett szert, annak idején ugyanis bizony-bizony a templom külső udvaráról még ostorral űzte ki a kereskedőket és a templomi pénzváltókat.) Az angyali szárnysusogást az idei karácsony előtti vásárban is elnyomja a sátrak, elárusító standok körüli forgatag morajlása. A tolongás, udvarias lökdösődés közepette felmerülhet bennünk a gondolat, vajon mire is ez a tömegeket össze sodró nagy nyomulás? A válasz alighanem az ember társas lény mivoltában keresendő. Ősi ösztönként ivódott belénk, hogy nem előnyös egymagunkban dacolni a ránk leselkedő ezernyi veszéllyel. Különösen így van ez manapság, amikor az individualizmus felfogása vált általánossá, az önzés, mások semmibe vétele a trendi, ami a villámgyorsan változó korunkban még inkább elbizonytalanítja az embert. Reflexszerűen a tömeghez vonzódást, a valahová tartozás iránti sürgető igényt válthatja ki belőlünk.