Halhatatlan mártírjaink

„Legyenek a szentemlékű vértanúk megáldottak poraikban, szellemeikben a hon szabadság Istenének legjobb áldásaival az örökké valóságon keresztül.” – Kossuth Lajos 1890. szeptember 20-án Turinban elhangzott beszédében ezekkel a gondolatokkal foglalta össze az aradi mártírok magyarságért hozott áldozatának jelentőségét és annak örökkévalóságát. A világ magyarsága ezen a hétvégén emlékezik meg történelmünk egyik leggyászosabb eseményéről. Az elmúlt évszázadokban a történelem számtalan szenvedést és megpróbáltatást hozott a magyarság számára, amelynek során sokszor fegyverrel kellett megharcolnia a szabadságáért és a nemzet megmaradásáért. A múlt eseményeire visszatekintve azt láthatjuk, hogy a magyarság sosem riadt vissza attól, hogy ha szükségét érezte, a szabadságáért kardot rántson és küzdjön érte. A számos gyászos esemény között talán az egyik legtragikusabb mégis október 6-a. Ezen a napon ugyanis százhetvenöt esztendővel ezelőtt végezték ki Aradon a magyar honvédség tizenhárom magas rangú tisztjét, akik közül egy altábornagyi, tizenegy tábornoki és egy ezredesi rangban állt a kivégzőosztag elé, vagy pedig a bitófa alá. Már maga a kivégzés is szimbolikus volt, hiszen azt a bécsi forradalom kitörésének és Theodor Baillet von Latour császári hadügyminiszter meggyilkolásának első évfordulóján hajtották végre. Az aradi vértanúk a szabadságharc kezdetén aktív, vagy kilépett császári tisztek voltak és a harcok során játszott szerepük miatt a császári udvar példát kívánt statuálni a kivégzésükkel. Szükséges azonban megemlíteni, hogy Aradon a nemzeti emlékezet részévé vált tizenhárom honvédtiszt mellett még Pesten kivégezték Battyhány Lajost, az első felelős magyar kormány miniszterelnökét, valamint ezt megelőzően 1849. augusztus 22-én Ormai Norbert ezredest, akit szokásos első aradi vértanúnak is nevezni. Rajtuk kívül 1849. október 25-én Kazinczy Lajos honvédezredes és 1850. február 19-én Ludwik Hauk alezredes életét is kioltották. Lenkey János vezérőrnagy szintén halálra volt ítélve, azonban a várfogságban töltött idő alatt megtébolyodott, ezért nem végezték ki. Az összesen körülbelül százhúsz jóváhagyott halálos ítélet végrehajtása 1849 januárjától egészen 1854-ig elhúzódott, és a kiadott császári irányelvek alapján zajlott le. Ferenc József és a Schwarzenberg-kormány 1849. szeptember 22-től Julius Jakob von Haynau táborszernagyra, a „bresciai hiénára” bízta a piszkos munka elvégzését. Az 1849. október 6-i gyászos napon kivégzett tizenhárom honvédtiszt mindegyikét felségsértésben találta bűnösnek az aradi hadbíróság, ezért teljes fő-, rang- és vagyonvesztésre lettek ítélve. Néhányukat Haynau „kegyelme” révén lőpor és golyó általi halálra ítélték, mint Dessewffy Arisztidot, az örmény származású Lázár Vilmos ezredes, hadtestparancsnokot, valamint a zombori Schweidel Józsefet, míg Kiss Ernő volt huszárparancsnokra már eleve ilyen kivégzési módot róttak ki.