Háy János rátapint a létezés misztikus erejére

„Magunkat akarjuk olvasni, a többi nem érdekes” – bökök rá rögtön Háy János legújabb, Boldog boldogtalan című könyvének utolsó oldalain található mondatra. Életbölcsesség, gondolhatnánk. Visszalapozok: rengeteg szamárfüllel jelölt oldal, aláhúzott sor. Nem is lehet kiválasztani azt az egyet, amellyel érdemes volna elindítani a könyvről írt véleményösszesítőt. Az idézett sor viszont megalapozza mindazt, amiről a könyv is szól: ahány ember, annyi történet, s ahány olvasó, annyi olvasat. A Boldog boldogtalan fülszövege már a regény elolvasása előtt megmagyarázza a későbbi kérdéseink lényegét: „ennek a könyvnek nyolcmilliárd ember a szereplője”. S bár „ebben a könyvben általában olyanok szerepelnek, akik egyetemre jártak, tehát felsőfokú végzettségük van, aminek, pontosabban ennek és nagyban a származásuk következtében a társadalom olyan kivételezettjei, akik a legjobb lakóövezetekben élnek, Budán az első, a második, a tizenkettedik kerületben”, megtaláljuk benne a budai származásúak mellett magunkat, az olvasót. S e nyolcmilliárd emberről szóló könyv szereplői között meglapul az író, s most nem közvetett formában szól a könyvet lapozóhoz, hanem jelen van: véleményt formál hőseiről, kritikusan (ki)szól az olvasóhoz, szándékosan megakasztva az elbeszélést, jelezve ezzel azt is, hogy az életünk kronológiája sosem válhat egysíkúvá. Történeteink akaratlanul is egybefonódnak más emberek létélményeivel, az én valahol mindig a mi, a ti és az ők relációjában lesz érvényes, együtt – kapcsolataink által – alakítjuk az életút azon részeit, amelyben egyszerre keressük a boldogságot és a boldogtalanságunkért felelős személyt. ado_slave_id = isMobile() ? 'adoceanindexhuxpoipojqdt' : 'adoceanindexhumknlhseqgu'; document.write('.