Hidak a Dunán, hidak az Elbán

Nem tehetek róla, hogy magyarként a folyóba zuhant drezdai híd látványáról a Dunába robbantott budapesti hidak jutnak az eszembe. Azok a gyönyörű hidak, amelyeket a Magyarországgal szövetséges német hadsereg 651. utászzászlóalja aknázott alá, hogy majd kellő pillanatban parancsra felrobbantsa őket. Mind a hét budapesti hidat: a város egyik jelképének számító, 1849-ben épült Lánchidat; a 20. század elején sokáig a világ leghosszabb függőhídjának számító Erzsébet-hidat; a Szajna-hidakra emlékeztető kékre festett Margit-hidat; a rácsos vasszerkezetű Ferenc József (ma Szabadság)-hidat és a Horthy Miklósról elnevezett mai Petőfi-hidat. Aztán ott volt még robbantani a két vasúti összekötő híd. Ezekre már korábban sor került, még december végén, miután a szovjet csapatok a Duna mindkét oldalán körbekerítették a fővárost. Budapest hídjainak elpusztításában nemcsak a németek, hanem különböző indíttatásból a szovjet hadvezetés, a hozzájuk átállt románok és az amerikai légierő is érdekeltek voltak. A hidak ugyanis hadműveleti tereptárgyak, ezért a német vezetés csak Pest feladása után akarta felrobbantani őket, amikor katonáik többsége már viszonylag rendezetten visszavonult Budára. A pesti oldalon csak a magyar csapatok maradtak tömegesen, őket nem értesítették időben német szövetségeseik. A szovjetek viszont pont Pest feladása előtt szerették volna a hidakat felrobbantani, hogy elvágják a védők visszavonulási és utánpótlási vonalait. A románokat nem stratégia, hanem a puszta magyargyűlölet vezette. Mégis tagadhatatlan tény, hogy a hidakat a Wehrmacht utászai robbantották fel. A parancsot a német csapatok budapesti főparancsnoka, Pfeffer-Wildenbruch SS-tábornok adta ki Hitler 1944. december 1-jén kelt 11. számú vezéri utasításának megfelelően. Hitler elrendelte a magyar főváros háztól házig tartó védelmét (?), azaz rommá lövették ezt a gyönyörű várost. Ennek része volt a hidak elpusztítása is. Hozzá kell tennünk: a robbantómunkát a lehetőségekhez képest „humánusan” végezték, mert a hidak pilléreit megkímélték. A körbezárt Budapest ostroma, ahonnan nem volt menekvés, ötven napig tartott. Ez volt Sztálingrád után a második világháború második leghosszabb és legvéresebb ostroma.