Hiszel a varázslatban?

Hiszel az igazi varázslatban? Abban, amelyik nem a külsőségekben lakozik, hanem a szívekben? A Fővárosi Nagycirkusz karácsonyi műsora erre a kérdésre próbál látványos választ adni, inkább több, mint kevesebb sikerrel. „Bármihez, amit megtehetsz vagy megálmodsz… fogj hozzá! A merészségben zsenialitás, erő és varázslat rejlik.” Ez a Goethétől vett idézet áll a cirkusz október vége óta futó Karácsonyi csodashow-jának programfüzetében. Nagyon is találóan, hiszen maga a műfaj sem szól másról, mint a merészségről, erőről és illúzióról, és ha ehhez még alkalomadtán tehetség, egyediség, zsenialitás is párosul, készen van a világszám. Ebből ugyan az idei ünnepi produkcióban egy sem akad, ez korántsem azt jelenti, hogy ne volna érdemes jegyet venni a Városliget egyik szimbólumának számító intézménybe. És nem csak azoknak, akik ezzel kipipálják az adventi időszak kötelező gyerekprogramjainak egyikét. Néhány éve mondhatni rendszeres látogatója vagyok a Fővárosi Nagycirkusznak, és ami kezdetben furcsa volt, ma már teljesen természetesnek tűnik: a közönség egyre sokszínűbb. Ez alkalommal például egy nyugdíjaskorúnak látszó társaság foglalt el előttem egy egész sort – unokák nélkül! –, és végig olyan jókat nevettek, hogy már ez önmagában igen szórakoztató volt. Akárcsak Kenneth Huesca hasbeszélőszáma. Álmomban sem gondoltam volna, hogy éppen a nézőket egy másodperc alatt az ujja köré csavaró negyedik generációs cirkuszos és Roger nevű majombábja lesz az, akik miatt 2024 röhögőgörcsét kapom, de úgy tűnik, az olasz sárm és a hihetetlen profizmus keveréke senkit nem hagy hidegen.