Hogyan lehet „visszavenni” a kultúrát nyolc év masszív illiberalizmus után?

Tavaly ősszel Lengyelországban politikai fordulat állt be, a nyolc éven át hatalmon lévő és autoriter rendszert kiépítő Jog és Igazságosság (PiS) vezette kormányzat megbukott. Az új, Donald Tusk vezette négypárti koalíció egyebek mellett azzal néz szembe, hogy a magyar Orbán-rendszer mintájára leuralt és átalakított intézményrendszert újra demokratizálni kellene – a közpolitikai, szociális, kulturális és média területen is. A kultúrán belül külön frontot jelentett a kortárs művészet, mint a jelennel kritikai módon foglalkozó irány, amelynek kiterjedt és erős intézményrendszere van az országban. Ebben a cikkben erről lesz szó – részben azért, mert az át-vagy visszaalakítás számos morális és jogi kérdést vet föl, amelyek talán nálunk is tanulságosak lehetnek, arra az esetre, ha egyszer politikai változás történne Magyarországon. Az október végén megnyílt Muzeum Sztuki Nowoczesnej w Warszawie (MSN), vagyis a varsói modern művészeti múzeum egy hatalmas, hófehér téglatest. Látványos megnyitóján mások mellett a kelet-európai neoavantgárd egyik legnagyobb neve, Ladik Katalin is közreműködött, és a nyitóhét során ingyenesen látogathatta bárki a vakító fehér tereket. A téglatest pontosan az előtt az épület előtt áll, amely hosszú évtizedekig a lengyel főváros különös jelképe volt: ez a Szovjetunió ajándékaként 1955-ben átadott Pałac Kultury i Nauki, a kultúra és tudomány palotája, amely leginkább azért vált szimbólummá, mert hatalmas és bizarr. A benne lévő Sala Kongresowában 1967-ben fellépett a Rolling Stones – magyar fiatalok is útnak indultak a koncertre, jobbára hamis jegyekkel a zsebükben –, sokáig itt rendezték a legendás Varsói Jazz Fesztivál eseményeit, ma azonban olyan, mint egy darabka Gotham Cityből, ami 2007-ben felkerült az UNESCO világörökségi listájára, progresszív színházaknak ad otthont, és működik benne egy hipszter étterem is.