Hús, kék vér, intrika

A folyamatosan az anyagi ellehetetlenülés rémével küszködő Stúdió K Színház jobbnál jobb előadásokkal áll elő. Az előző évadban a Prudencia Hart különös kivetkezése hódította meg a nézőket és a kritikusokat (el is nyerte a darab a legjobb független előadás díját), most pedig itt van ez a remek Stuart Mária. (A konklúzió persze nem az, hogy lám, minek a pénz, ha a függetlenek így is egész jól elműködnek, hiszen látható a társulatok fogyatkozásán, hogy mindez erőn túli áldozatokkal jár, és csak ideig-óráig lehetséges ilyen keretek között működni.) Nagy Péter István rendezőt régóta foglalkoztatja a hatalom és a kiszolgáltatottság különböző szintjeinek pszichológiája, legyen szó klasszikus vagy kortárs művekről, gondoljunk csak a radnótis Don Carlosra vagy a szombathelyi Gyévuskára. Most Schiller klasszikusából, a Stuart Máriából merített, és Kálnoky László fordítása alapján Sándor Júlia dramaturggal írták a szövegkönyvet. Erzsébeten és Márián kívül kihúztak minden női szereplőt, erősítve a kontrasztot, ami a két király nő [sic!] és a folyamatosan játszmázó, intrikus férfiak között fennáll. Két órába sűrített, frappáns és ironikus szövegváltozat született, amely hitelesen szólal meg abban az első látásra meglepő, mai közegben, a stilizált húsüzemben, ahová az alkotók a játékot helyezték. Schnábel Zita tere az átlátszó hőfogó függönnyel, a húskampón lógó-hintázó Stuart Máriával és a trónt jelző emelőszerkezetes kocsival rideg-hideg hátteret ad a játékhoz. Szimbolikája átlátható: a hatalmi versengésben a másik ember feláldozható, vágóhídra küldhető lénnyé válik. És persze benne van a (király)női testek férfiszemeknek és férfivágyaknak kitettsége is. A darabot a saját történelmi kontextusából kiemelő, és mai, profán közegbe helyező ötleteknek megvan az a veszélyük, hogy az előadás előrehaladtával kifulladnak, itt azonban kitart a lendület, mindig jönnek újabb, a koncepciót igazoló megoldások. Az emelhető kiskocsit például azok a férfiak pumpálják a magasba, akik a királynő révén maguk is emelkednének. A húskampón való függés pedig a közös királyi és női sors metaforájává válik.