János, a titkár

Kádár János „kereken” 111 éve született, 1912. május 26-án. A szocia­lista tábor általa felügyelt legvidámabb barakkjában már nem volt kötelező a „körletparancsnok” elvtárs születésnapi felköszöntése, mint a saját 60. évfordulóján irodalmi alkotóink színe-java által megénekelt elődje idején. Mivel kis késésben vagyok az ötven éve kikölcsönzött „Magyar írók Rákosi Mátyásról” című könyvtári kötet visszavitelét illetően, azt csak a polcról kellett most leemelnem, hogy Zelk Zoltán nyitó versébe („A nép szívében”) újra beleolvashassak. Tekintettel arra, hogy a könyv ma minden bizonnyal „18 éven aluliaknak nem ajánlott” korhatár-besorolást kapna, csak azt a két rövid részletet idézem, amelyre középiskolás éveim óta – minden tanulás nélkül, pusztán a rácsodálkozás hatására – máig fejből emlékszem:„Rákosi elvtárs hatvan éves – Nem kell keresnem szavakat.Ha így, egyszerűen leírom,Tudod már, mit jelent e nap. (…)Róla szól a munkás a gyárbanés este, otthon, a család,elmúlt napot, jövőnket mérni,előveszik egy-egy szavát.”Örültem, hogy a könyv szerzői között találtam „ellenállókat” is: volt, akit „kattintásgyarapító” neve miatt a szerkesztők láthatólag nem akartak lehagyni az alkotók listájáról, de a tőle idézni tudott részlet lényegében csak megemlíti, hogy Rákosi akkoriban a magyar politikai élet tényezője volt – akárcsak az időjárás. A többség viszont igen buzgón pendítette meg a szeretet húrjait…Utolsó kerek évfordulóján, 70. születésnapján Kádár János kapott is ajándékot az okos lánytól, meg nem is. A „már tíz éve dédelgetett ötlet” alapján megvalósult „István, a király” rockopera akkor már egy éve, 1981-ben elkészült, de a bemutatóra egészen 1983. augusztus 20-ig kellett várni. Magyarországon persze semmi sem megy gyorsan, de az sem zárható ki, hogy az alkotók tudatosan akarták elkerülni az esetleg gesztusként értelmezhető évfordulós időzítést. A Jávorszky Béla Szilárd zenei szakíró honlapján a szerző cikkeiből adott válogatás mindenesetre egyértelműen mutatja, hogy az István király–Kádár János párhuzam lehetősége az első pillanattól kezdve mindenki számára világos volt. Jávorszky utal Sebők János „Rock a vasfüggöny mögött” című könyvére, és felidézi: „az akkor az MSZMP központi bizottságának kulturális alosztályán tevékenykedő Agárdi Péter irodalomtörténész” megállapította: egy csoport szerint „a mű egyértelmű kiállás Kádár János személye mellett. (…) Ezért a mű akár 1956 kádári értelmezését igazoló darabként is felfogható.” Ahogy Szörényi Levente mondta: „A Köztársaság térről kihírlett, hogy ők úgy gondolták: István az ő figurájuk, Koppány pedig egy Nagy Imre-féle elbukott figura, aki adott történelmi helyzetben rosszul döntött.” A történelmi párhuzamok lehetőségére Bródy János még távlatosabban utalt: „Az István, a királynak mint történelmi műnek talán az az érdeme, hogy nem igazságot akar osztani, hanem felmutatja ezeket a történelmi ellentmondásokat, konfliktusokat, és alkalmat ad azonosulásra a különböző történelmi szemléletet vallóknak egyaránt. És azt hiszem, hogy ha van mondanivalója, akkor az az, hogy bizonyos ismétlődő konfliktushelyzeteket jobb lenne elkerülni.” Mindenesetre aki részt vett a Városligetben megtartott előadáson, „a Kádár-rendszer legnagyobb kulturális tömegdemonstrációját is átélhette”, és volt olyan néző, aki később elmondta Bródynak: ott volt 1983. augusztus 20-án a Király-dombon, és neki az a bemutató olyan élmény volt, hogy szerinte azzal kezdődött az egész rendszerváltás. (Szép Szó).