Képeslapok a dobozban

Este begyújtott a cserépkályhába, persze éjszakára hagyta leégni, és lefekvés előtt egy órával már a vasajtót se nyitotta ki, nehogy véletlenül kiessen egy kis parázs. Ilyenkor sok a tűz, egész házak leégnek, s megborzongott a gondolatra. Összehúzta keskeny vállán a berliner kendőt, télen mindig ezt hordja a lakásban, meg meleg mamuszt. Egyedül él, ha beteg lesz, ki ápolná? Erre nem sok gondolatot fecsérelt, vigyázott magára, ahogy lehetett. Mindkét szomszéd házban panaszkodó, síró-rívó asszonyok laktak, a köszönésen kívül nem fecsérelt rájuk több időt. Még csak az kéne, hogy ő is elveszítse a tartását, meg pletykáljon naphosszat.     Minden napra megtervezte, mit főzzön, milyen elfoglaltsággal töltse az idejét. Kéthetente kiment a temetőbe, de ha túl nagy volt a sár, akkor nem. Szerdán vásárolt, havonta egyszer kapcsolta be a mosógépet. Tévét csak akkor nézett, ha valami régi filmet adtak, a lövöldözős, verekedős nem érdekelte. Apja büszke lenne rá, hogy nem enged a kor nyűgeinek, reggel sétálni megy a közeli kiserdőbe, és két éve még elutazott a tóhoz is.     Meghallgatta a híreket, több csatornán is, hogy képben legyen. Nem semmi egy ilyen öregasszonytól! – állt meg a nagy állótükör előtt, és kiegyenesítette a derekát.      A decembert az ünnepi traktákkal sose szerette, náluk mindig egyszerűen zajlott le a karácsony. Almával, dióval, kicsi fenyővel, kevés ajándékkal. – Nem kell itt cifrálkodni – mondta anya, de azért az ünnepi terítéket rakta fel szenteste. Januárra már minden rendeződött, elkezdődött a munka, apja öles léptekkel sietett a bíróságra. Sokszor úgy tűnt, mintha megkönnyebbült volna, hogy kiszabadult a házból. Anyja a konyhában a hetente kétszer segítő öregasszonynak kiszámolta a mosnivalót, és behúzódott a nagyszobába egy magazinnal, amelyet valamelyik barátnőjétől kapott kölcsön. Ő meg elment az iskolába. Utálta. Alig várta, hogy leérettségizzen, és elkezdődjön a nagybetűs élet.