Keringőütem

Néha eszembe jut, milyen jó, hogy nem nekem kell konkrét döntéseket hozni a hazám sorsát érintő nagy kérdésekben. Az óriási felelősség biztosan agyonnyomna. Jobb, így, hogy megbízzuk azokat, akikről feltételezzük, hogy elbírják e terhet, s a képességeik is megvannak a megfelelő döntésekhez. Ezért is nézem hitetlenkedve a tülekedést a hatalom felé olyan gyenge csontozatú önjelöltek részéről, akiket rögtön agyonnyomna a teher. Hacsak nem úgy jutnának valami csel vagy fatális véletlen okán a hatalomhoz, hogy a felelősségérzetük ki sem alakult. Véletlenek igaz, nincsenek. De „trükkök százai”, meg külső nyomások annál inkább. „Negyedik köztársaság”. Ma van a „második magyar köztársaság” kikiáltásának napja. Az is egy érdekes helyzetben történt, miként az első megteremtése is. Talán nincs a magyar történelemben még egy olyan felelőtlen pillanat, mint Károlyi Mihály ámokfutása a hatalomban. Már ha egyáltalán ilyesmiről beszélhetünk. Annyi bizonyos, hogy az ambíció túltengése a képességekkel szemben tragikus eredménnyel járt. Nem akarom a „vörös gróf” nyakába varrni az egész Trianon-szindrómát, aki a történelemmel megfelelő érzékkel bánik – vagyis a tanulságokra összpontosít –, ezen már rég túl van. Az akkori „népköztársaság” kikiáltása sok bajt okozott. Igaz, a függetlenség – hiszen akkor már nemcsak a csehek, horvátok, de maga Ausztria is elszakadt tőlünk –, nemkülönben. Az lényeg mindig a felelősségben és a képességekben rejlik. És a tanulságokban. A legkiábrándítóbb, hogy a közéleti csapdákban vergődő magyar értelmiség egy része itt a 21. században Károlyi „demokratikus köztársaságára” könnyes nosztalgiával tekint. Keringőütem. Hiszen majdnem választások voltak. És majdnem földosztás is. Ami nem majdnem volt, az a hatalom átadása a magyar marxistáknak és az ország teljes védtelenül hagyása a legkritikusabb hónapokban. A köztársaságot „továbbfejlesztették” proletárdiktatúrává. Nemrég olvastam egy egészen fura eszmefuttatást, amely az ellenzék jelenlegi üdvöskéjének nevezetes pálfordulását igyekezett igazolni Károlyi pályájával, mondván, hogy „konzervatív arisztokratából köztársasági demokrata” lett. S ez milyen jó. A szerző nyilván nem érzékeli, hogy mit sugall, mi vár Magyarországra, ha hasonló jellemek kerülnek a hatalomba. És ebben semmi túlzás nincs. Van Trianonnál rosszabb. „Negyedik köztársaság”.