Kielégületlen, frusztrált, magányos élvhajhász lett a szexuálisan felszabadított emberből – A XXI. Század Intézet és az MCC identitáskonferenciájáról

Folyamatosan dolgoznak azon az őrültek és az őrületet szítók, hogy ránk omlasszák a világunkat, és mostanra az értékrendet is sok tekintetben sikerült átfordítaniuk a nyugati világban. A Budavári palota Királyi Lovardájában zajló identitáskonferencia első napjának előadásai alaposan feltárták a nyugati világban már hatalomra jutott, pusztító ideológia hátterét, elterjedésének okait. A genderideológia immár nemcsak járulékosan hatol be az emberek magánéletébe, ahogy a korábbi totalitárius rendszerek tették, hanem a magánélet szférája lett a fő hadszíntér. Ott pedig az emberi teljesség, méltóság és életöröm törmelékeiből állnak a romok.Ma már a normalitás szorul magyarázatra – jelentette ki Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter. Kifejtette, hogy a nyugati világot leginkább megrázó ideológiai változás, 1968 az egyetemeken kezdődött, és az egyetemek megszállása ma is a baloldali értelmiség legfőbb célja. Innen lehet legkönnyebben terjeszteni az ideológiát, és itt a legkönnyebb megvédeni is – foglalta össze. A miniszter azonban leszögezte, hogy a tudományos élet nem lehet csak liberális, hanem a valós kérdésekre kell valós válaszokat találnia. Hankó egyértelműen lándzsát tört a magyar életmód, hagyományok és berendezkedés mellett is. Mint mondta, nem vagyunk hajlandóak a nyugati identitáskáosz egyetlen elemét sem a magyar családokra ráerőltetni. A bináris emberi identitások megkérdőjelezése, újabb identitások bevezetése, a szülők nevelési jogának elvétele és hasonló őrültségek nem fognak sikerülni Magyarországon. Idehaza minden kulturális ügyre abból a szempontból kell tekintenünk, hogy az szilárdítja-e az alapállásunkat. Ez valakik szerint nacionalizmus – fogalmazott –, de most nevezzük patriótának. „Mi a magyarnak levést így szeretjük.” A patrióta szempont mellett hivatkozott egy ritkábban hallottra is, amely azonban legalább ilyen fontos, sőt talán még fontosabb. „Az emberi faj fenntartása az elsődleges parancs – biológiai szempontból is, de sokkal inkább kulturális és szakrális szempontból. Az isteni képmásra teremtett ember parancsa.” A miniszter végül Arkhimédészt idézve világított rá a feladatunkra. A görög tudós csak egy szilárd pontot kért ahhoz, hogy kifordítsa a világot a sarkaiból, míg Hankó Balázs szerint amíg vannak erős szegletköveink, igazodási pontjaink, addig vissza tudjuk forgatni a világot a normalitás rendjébe, mert ez a magyarság küldetése. Hankó Balázs (fotó: XXI. Század Intézet) Schmidt Mária történész, a XXI. Század Intézet főigazgatója kiváló előadásban kötötte össze az 1968-as szexuális forradalomnak, a hidegháborús táborok társadalmi berendezkedéseinek és a jelenkor ideológiai hullámainak következményeit, ahogy azok egymásra épülve rombolják a társadalmat és az emberek közérzetét. Egyértelműen rávilágított azokra a folyamatokra, amikor felszabadítónak gondolt változások egy-két nemzedéken belül már pusztító hatásúakká válnak. A második világháború után a kommunista rendszerekben emancipálták a nőket, mindenféle munkakörben alkalmazták őket, cserébe helyt kellett állniuk a munkában és a háztartásban egyaránt, még ha az állam be is segített a szociális intézményrendszerrel. Nyugaton ugyanekkor visszatessékelték a nőket a hadigazdaság gyáraiból a háztartásba, így ott évtizedeket késett az emancipáció a kommunista blokkhoz képest – ismertette. A kommunista Keleten így jórészt értelmezhetetlen lett volna az a harc a női egyenjogúsításért, amely az angolszász dominanciájú nyugati világba az 1968-as szexuális forradalom képében tört be. Az új nemzedék már egyre inkább csak élvezeti cikket látott a szexben, amely a fogamzásgátló és az óvszer tömegessé válásával különvált a reprodukciótól – vázolta fel Schmidt Mária. A nők ugyanolyan élveteg szabadossággal vethették magukat a szexuális életbe, mint a férfiak., ám ezzel a férfiakat is felszabadították, sőt utóbb leszoktatták a felelősségvállalásról. Elkezdett fölöslegessé válni az elköteleződés, bezuhant a házasságok száma, és a gyerekvállalás életkora nagyon kitolódott – mára nemhogy a párok harmincas, hanem egyre gyakrabban a negyvenes éveire, amikor viszont már komoly egészségügyi korlátai is vannak. A történész kitért a ‘68 nyomán beinduló nőjogi mozgalmakra is, amelyek az abortuszban találták és találják meg ma is a legfontosabb követelésüket. Mint mondta, „az én testem, az én döntésem” szlogennel nemcsak a magzat élethez való jogát veszik semmibe, hanem a férfit is kizárják a döntésből. Felhívta a figyelmet, hogy a nyugati világban már gyermek kilencedik hónapban, sőt közvetlenül a megszületése utáni meggyilkolása van terítéken. A szovjet birodalom összeomlása után azonnal szembesültünk az amerikai demokráciaexport következő fejezetével, amely már nem a szabadságról, hanem az ő értékrendjük ránk tukmálásáról szól. Nyomást helyez az értékeinkre, szokásainkra, identitásunkra, tört identitásokat hirdet, és mivel ezek nem férnek össze a mi keresztény hagyományainkkal, szuverenitásunkra is tör – fejtette ki. A kommunistákat kidobtuk a hálószobánkból, a szexualitásunk magánügy lett, erre megjöttek a nyugati haladárok, és közüggyé teszik, átpolitizálják. A nők hiába értek el mindent társadalmilag, teljes a siker, de nem bírnak leállni. Kiiktatták a korábbi szexuális tilalmakat, most mégis azon vannak, hogy újakat vezessenek be, és megnehezítsék az ellenkező nemű fiatalok egymásra találását – vetette fel Schmidt Mária a fura ellentmondást. Schmidt Mária (fotó: XXI. Század Intézet) “Újviktoriánus, újpuritán protesthívek sivárrá, magányossá és örömtelenné akarják tenni az életünket. Nyugaton lassan elsorvad a szexualitás – az emberek vágynak rá, de képtelenek normális kapcsolatokat létesíteni, és ilyen hiányban élnek le évtizedeket 25-30 éves koruktól” – hangzott a megdöbbentő helyzetismertetés. De miért borult fel az egész, hogy lett a szexuális felszabadításból szexuális sorvadás? A válasz tulajdonképpen nem is olyan meglepő: az (itt szexuális) egyenlőség ideológiáját rázúdították a természeténél fogva egyenlőtlen társadalomra, az eredmény pedig a különbségek növekedése lett, ahogy mindig. „A szexuális forradalom igazi haszonélvezői azok a felső osztálybeli férfiak és nők, akiket a korábbi puritán korszak sem nagyon korlátozott. Az alsóbb osztálybeli nők nem találnak megfelelő férfit, az alsóbb osztálybeli férfiaknak nem jut nő, így marad a fizetett szex meg a pornó” – magyarázta a történész. Mindezt ráadásul súlyosbítja, hogy egyre több gyereket nevelnek fel csonka családban – nemcsak a gyerekek lelki sérülései a következményei ennek, hanem az is, hogy a gyerek teherként jelenik meg az alsóbb osztályokban. A gyerektelenek pedig a világért aggódással palástolják az önzésüket. Mai, szabadsággal állítólag gazdagon felvértezett világunkban (a nyugati országokban különösen) a nők nagy része sokkal ritkábban él nemi életet, mint egykor, emiatt pedig frusztráltak, idegesek, terápiára járnak. Egymás elleni harcba küldték a nőket és a férfiakat, sőt már a biológiai nemek ténye ellen is harcba szálltak a genderelmélet hirdetői. A szexuális felszabadításból a nemeket tagadó, a transzszexualitást ünneplő, a férfiakat támadó újprűd irányzat lett, így támadják a családokat, a keresztény kultúránkat. „Élvhajhász, ugyanakkor szex nélküli, szerelemtelen, szomorú, magányos, karrier- és drogfüggő életre kárhoztatjuk magunkat. Az elszigeteltségben élő ember menthetetlenül leépül. Ma az a jelszó, hogy háborúzz, ne szeretkezz.” A kiút pedig ugyan nem divatos, ám egyszerűbb, mint gondolnánk, hiszen csupa kipróbált dologból áll. Schmidt Mária a szeretetet említette mint a család alapját, és az élet legnagyobb értékének nevezte, ha szeretünk és szeretnek minket. Mint mondta, a család az élet fő célja, de ehhez olyan régimódi elvekre van szükség, mint a felelősségvállalás, a kölcsönösség és az egó letekerése. Lánczi András (fotó: XXI. Század Intézet) A kielégületlen vágyak pusztító hatásainak kitárgyalása után Lánczi András filozófus következett a vágy természetének felderítésével. Kijelentette, hogy messze nem a ‘60-as évekkel kezdődött ez a szexuális felszabadítási folyamat, hanem a kultúránk gyökeréhez vezet vissza. A mi kultúránkban már a Bibliában megjelenik a test és a lélek harcának metafizikai ábrázolása, hiszen az embernek van egy testi természete és egy másik, amely a szokásokból, felismerésekből, racionális szabályokból áll. „A bűnbeesett ember a saját akaratának se tud engedelmeskedni. A szexuális vágyat ugyanúgy nem képes megzabolázni az emberi ész és akarat, mint a haragot” – magyarázta Lánczi. Ez a folyamatos belső feszültség alapvető eleme a keresztény kultúrának, ám vészesen el tudnak szabadulni a dolgok. Az önszeretet elhalványítja az istenszeretetet, az egyre többre vágyó ember pedig végső soron egyre kevesebbé válik. Scrutonra hivatkozva mondta Lánczi, hogy a szexuális felszabadítás nemcsak fellopakodott a liberális politika homlokterébe, de ott is maradt. Ez újdonság a liberalizmus történetében, hiszen korábban mindig csak felszabadítani kívánt csoportokra összpontosított, ez viszont nem mások, hanem az egyén felszabadításáért megy. A haladásba vetett szakadatlan hit viszont nem engedi a megállást. Eszmények – aktivizmus, voluntarizmus, meliorizmus, politicizmus, expresszionizmus – uralkodnak a valóságérzékelés helyett, a baloldal teljesen szabad lénnyé akarja tenni az embert, ami viszont megkérdőjelezi a közösségeket, családot, a barátságot, a szeretetet, és lebontja magát az embert is.