Kormos harapása

Hozadékok – talán ez a legjobb szó arra, amelyeket az ember jelentéktelen dolgoknak tart, ám az igazság az, hogy a jelentéktelennek látszó eseményekre emlékezünk a legjobban. Így érzem magam is, mert kirajzolódik előttem egy ház, pontosabban egy újságíróház sziluettje a magyar Broadwayn, a Nagymező utcában, Pesten. A ház szembenézett az Operettszínházzal. Azoknak biztosított az újságíró-szövetség új építésű lakásokat – természetesen az akkori árakon –, akik elsősorban a MÚOSZ tagjai voltak. Így lett lakástulajdonos Kőbányai György, az Esti Hírlap, Mester Ákos, a Magyar Rádió munkatársa, továbbá Pomogáts Béla irodalomtörténész, Bella István költő, Aradszky László énekes és a rádió munkatársaként – feleségemmel együtt – én is. Kiss Egon vízilabdaedző földszinti lakásában gyűlt össze egy születésnap alkalmával a foghíjas társaság, Lázár Ervin író, Juhász Ferenc költő és első felesége jelenlétének is örvendezve. Már az első ómen kísérteties volt, mert az építkezés során felakasztotta magát a ház pillérére az egyik munkás. A beköltözések után pedig Kőbányai Gyuri harmadik emeleti lakásából – a rendőri jelenlét mellett – kiugrott az ablakon és szörnyethalt egy szépreményű hajadon. Gyuriról még annyit, hogy az egyik éjszaka fél kettő táján (!) csengetett be hozzánk, és egy szelet kenyeret kért… Pomogáts Béla (beszédstílusát utánozandó, azt mondtuk róla, hogy mindig pomog) lakásában egy alkalommal rendkívül büdös szag terjengett. Elképzelni sem tudtuk, hogy minek van ilyen penetráns szaga. Kiderült, hogy az egyik szekrényben Cirmi kölykezett… Bella Pista nagy futballrajongó volt, és gyakran kérte el tőlem az állandó pályabelépőmet. Mellesleg 1984-ben, jóval a szóban forgó születésnapon túl, a következőképpen dedikálta nekem Az ég falára című kötetét: „Kő Andrásnak, az örök elysiumi »Nagymező« (újság) munkatársának szeretettel és barátsággal…” Bella líráját a mélység mellett a játékosság, a könnyedség, a számtalan nyelvi lelemény jellemezte. Például: „Kín-rím – Írni? / I.N.R.I.” És a mélységről: „Tudsz-e még világul / Földül, Európául / Édenemen tudsz-e / tudsz-e még hazámul?” Máig érvényes sorok… Lázár Ervin már jócskán felöntött a garatra, amikor legnagyobb meglepetésünkre a tévé pénztárát tárcsázta. (Annak idején így értesülhetett az ember arról, hogy utalták-e már a járandóságát.) A dialógus ekképpen zajlott le: Lázár: „Kezét csókolom. Érdeklődni szeretnék, hogy van-e pénz a számomra?” Mire a pénztáros: „Milyen néven kereshetem?” Lázár: „József Attila…” Döbbent csend. Kis szünet után a pénztáros: „Sajnos, nincsen.” Lázár: „Mindjárt gondoltam…” Így múltak a percek és az órák, a finom bor és a nagyszerű étkek mellett. A társalgás egyre vidámabb hangulatra srófolt. De közel az éjfélhez történt valami. Egy váratlan pillanatban ugyanis az ágy alól kikukucskált egy fekete puli, akinek a létezéséről eladdig nem tudtunk. Emlékezetem szerint Kormos névre hallgatott a négylábú. Végignézett a társaság tagjain, majd se szó, se beszéd, beleharapott Juhász Ferenc kezébe, aztán újra eltűnt az ágy alatt! A költőnek kiserkent a vére. Az esemény megdöbbentett mindnyájunkat. A házigazda egymás után vágta a mea culpákat, a mea maxima culpákat, kétségbeesésében térdre esett, és váltig hajtogatta, hogy ez a kutya amióta megvan, soha még ilyet nem tett. Fogalma sincs, miért cselekedte. Pomogáts Béla azonban megadta a magyarázatát a történteknek: „Barátaim, ez a kutya tud olvasni! Úgy látszik, nem tetszettek neki Juhász Feri versei.”.