Kovács Anita: „Olykor gyorsan úszom, máskor a hátamon lebegek”

A tánc a mozdulat művészete, ahol ugyanolyan hangsúlyos egy kéz- vagy láblendítés, mint az arc rezdülése. S ha ez a mozdulat a népi kultúrából merítkezik, további mögöttes gondolattal, tartalommal telítődik. Ráadásul ha többen mozdulunk, az már egy pár, egy közösség közös mozdulatává válik. Kovács Anitával, a Duna Művészegyüttes táncos szólistájával beszélgettünk. A kislány Kovács Anita is szeretett táncolni?A kis Anita mindenre nyitott volt. Kisgyerekkorom óta a zeneiskolától kezdve mindenféle szakkörre jártam, például modern táncra is. Tizenkét éves voltam, amikor Ekecsen a faluban Dobsa Tamás és Dobsa Fodor Mónika elindították a néptáncegyüttest. Itt kezdődött a néptáncos utam.Mondhatjuk azt, hogy a te iskolád az Ifjú Szivek Táncszínház volt?Igen, mondhatjuk. Középiskolába a pozsonyi Duna utcai gimibe jelentkeztem, ahol abban az évben etnográfiai tagozat indult. Nem voltunk sokan, de különálló csoportként működtünk az osztályon belül. Voltak néprajzi óráink, etnográfia, mozdulatelemzés, népzene. És ezen túl heti kétszer jártunk a Szivekbe táncolni. Eleinte utánpótláscsoportként működtünk.De hamarosan hivatásosakká váltatok.Nagyjából másfél év után kaptunk lehetőséget Hégli Dusantól, hogy állandó tánckari tagokként folytassuk a munkát a Szivekben. Öten-hatan éltünk is vele. Tizenhét voltam ekkor.Tizenhét évesen nem volt ez túl nagy falat?Hálás voltam a lehetőségért. Persze akkor még nem láttuk, hogy ez mekkora feladat. Nyilván voltak előnyei és hátrányai is.Melyek voltak az előnyei?Egy olyan világot találtam magamnak, amelyben máig a leginkább komfortosan érzem magam.És a hátrányok?A gimnáziumi éveket individuális tanrend alapján végeztük, gyakran a nulladik órákra jártunk be dolgozatokat írni, még munkakezdés előtt vagy esetleg utána. Volt, hogy kelet-szlovákiai kiutazásról éjfélkor értünk haza, másnap reggel 8-kor pedig várt a kémiadolgozat. Tehát egyrészt rengeteg mindent adott, de közben a gimis évek kimaradtak, nem váltunk az osztályközösség szerves részévé. Ezt picit sajnálom.De volt egy másik közösségetek.Így van. A Szivek tánckara szeretettel fogadott bennünket. S bár nehéz volt a kezdet, és voltak hiányosságaink, mindig türelemmel, teljes odaadással fordultak felénk. A gimiben a „táncosok” voltunk, a Szivekben a „kiscsibék” – az idősebb kollégák így hívták a fiatal csajokat (nevet).