Kövér porcsin: taposás helyett a konyhában lenne a helye

A kövér porcsin (Portulaca oleracea) a porcsinfélék családjába tartozó, ázsiai származású, az egész világon elterjedt, talajon heverő, lágyszárú és egynyári növényfaj. A “Portulaca” tudományos nemzetségnév egyes szófejtők szerint kiskaput jelent, ami vonatkozhat a növény hashajtó hatására, vagy az apró termés egyetlen nyílásán távozó magvakra, de szerintem sokkal valószínűbb, hogy a disznó latin neve (porcus, porci) a forrás, minthogy a porcsin a háziállatok egyik kedvenc tápláléka. A magyar porcsin szóban is fel lehet fedezni a levelek porcosságát, de itt is kézenfekvőbb a sertés latinja. Az “oleracea” fajnév zöldséget jelent, az ehetőségre utal. A magyar kövér fajnév a levelek vastagságára vonatkozik, ezeket a vaskos részeikben vizet tároló, hőségtűrő növényeket nevezik pozsgásnak, szukkulensnek. A kövér porcsin melegigényes, csak késő tavasszal csírázó növény, viszont rendkívüli sebességgel fejlődik, mélyre ereszti a gyökereit, lombjával vastagon borítja a talajt. Hőségtűrésére jellemző, hogy tűző napsütéstől ’izzó’ kövek repedéseiben, járólapok fugáiban is megél. Szuper képességeit a C4 és CAM néven ismert kombinált, párologtatást csökkentő fotoszintézisével éri el, és még sótűrő is, azaz szikes talajokon is boldogul. A termetéhez képest vaskos, víztároló szárai kezdetben zöldek, de hamar megpirosodnak. A levelei átellenesen álló, nyeletlen kis kövér lapátok, a C4 növényekre jellemző sűrű erezettel. A mákszemnyi sárga virágok az elágazásokban csoportosan ülnek, és csak a délelőtti napsütésben nyílnak ki, akkor is csak néhány órára. Apró rovarok látogatják, de általános az önmegporzás. A termés csöppnyi hosszúkás tok, amelynek a ’süvege’ éréskor leválik, és a megnyúló magzsinórok kiszórják a fekete magvakat.