Kurucz Anita: Nincs visszaút

A körtéket szedegette a fűből. Lehajolt, felegyenesedett. Az épeket a szaletliasztalra rakta, a maradékot a hordóba hajította. Ürülékbe nyúlt. Az anyjuk picsáját a fostos dögöknek, képtelenek egy helyre szarni, morogta. Kézfejével törölgette a szemöldökén megrekedt izzadságot, az urat káromolta. A kerti csaphoz slattyogott, megnyitotta. Kezét Ultradermbe mártotta, habosította, aztán lemosta.Jó napot, Marika, hogy s mint, kérdezte a szomszéd Ilonka.A seggemen folyik a víz, hogy lennék. Ne a kerítés felett óbégassunk, jöjjön, mondta. Ilonka eldobta a kapát, rohant a szomszédba. Látom, menyecske van a háznál. Mér maga robotol? Nem segítenek? Ezek? Fikarcnyi hasznukat nem veszem. Ha nem dógoznak, az ágyba döglenek. Enni, budira meg tisztálkodni gyünnek ki.Azt milyen menyecske ez a Brachna jány? Menyecske ez az apja faszát. Gyerek. Húsz évvel fiatalabb a fiamnál. Nyugtot nem hagy. Mossa, teregeti a ruhákat, de nemám leszedi, hajtogassa, azt a szekrénybe rakja. Újra kimossa. Poros, Marika néni, poros lett, mondogassa. Ki fizeti az áramot, az öblítőt, a mosószert? Ki vette a masinát, hogy a ménkű üssön bele. Bazsalygott a Nóra, hogy kimossa a ruháimat. Mondtam nekije, hogy a bugyogóit ne vegyíccse az enyimekkel. Nem keféli ez a szőnyeget, porszívózza. Csurgatás után fél tekercs papírt elhasznál. Ha szarik, gondolhassa, még többet. A lába az negyvenkettes az otromba kályhatestűnek. Mekkora lehet a csunyája? Ebből is majd kipottyan a gyerek.Úgy használja a konyhámat, mintha az övéje lenne. Nem a helyire teszi a lábosokat, poharakat, az eszcájgot. Bedobálja, ahol neki tetszik. Mosogatásnál fröcsköli a vizet, összebassza a falat, de nem töröli le. Főzöget, sütöget, kínálgat engemet. Kenje a hajára a meggyes piskótáját. Ellátom én magam. Hát. A kefiremet folyton megissza a szégyentelen, de ne fédd, nem hozna másikat a boltból. Egy vekni kenyeret nem vesz ez, csak a készletemet apassza.Az éjszakák, Ilonka, el nem tudja képzelni. Ezek addig kufircolnak, míg már a kakasok kukorékolnak. Nyögdécselnek, sikítoznak, nyerítenek. Vénségemre azt kell hallgatnom, hogy a menyecskének milyen jó.No, még ha megyen ez bárhova. A haját a kagylóba fésüli, azt dugul el a lefolyó. A szoknyája alól kibuggyan a gödröcskés valaga. Meg a csillámos rúzsa. Azt hiszi, szebb lesz tőle a pofája, közbe meg kivan a rothadó fogsora.A fiam nyitásra szalad neki a bótba briósér, islerér, zacskós tejér, mer aztat szereti a csőtestű, nem a dobozosat. Engem bezzeg nem kérdez, mire vóna szükség.Vigyázzon, Marikám, mindeniből kiforgassák. Ismerem ezeket a tanyárul, meztéláb érkező picsákat. Enni nem vót mit, legfennebb a nyálukat csorgatták, most meg azt hiszik, úriasszonyok. A lóvé kell nékik, nem egyéb. Hallja-e, átok ül itten a falun. Bolondulnak megfele az emberek. Mesélte a Kondacsné, hogy az a kommunista, nem, autista fia az ágynak döntötte, húzta le a bugyogóját. Má tette vóna belé a dorongját, mikor a Kondacs hazaért. Az ember úgy vágta tarkón a gyereket, hogy azon nyomban összeesett. Mondtam volt az urammal, hogy zárassák intézetbe a nyomorultat. Maradt vóna odakünn a Kondacsné a csehszlovák férjivel, hentergett vóna azzal. Vagy ha mán idegyütt, ne állt vóna össze a Kondaccsal, azt szül korcsot a világra.És a Pljesovszkiné, a kontyos banya a közértbe. Az rendre rosszul ad vissza. Tegnap a kocsikulcsot kereste mindenütt, tán még a segge lukába is benézett. Sipákolt, sírt, hogy elvesztette. Felhítta a férjit, azt kiderült, hogy a Pista hozta dolgozni autóval. Járna a saját csülkin a nagysága, biz nem tévedne el. Tudom ám a Pistátul, hogy a csigakontyos mosás után a sütőbe rakta a ruhákat, úgy akart centrifugálni.Meg itten ezek – a háta mögé mutatott a hüvelykujjával –, ezek a sátán fattyai. Tegnap menekült át hozzám a Szebegyinszkiné, mer a Zolika ráivott a gyógyszerire, azt rombolt. Egy rúd vastag kol­básszal ütötte az annya hátát az udvaron, mer nem vót meleg étel. Szegény asszonyt a kamrába rejtettem volt el. Múlt héten meg késsel kergette a testvérit az ostobája.