Lélekölés

„A színház célja, hogy katartikus művészeti élményt adjon. A hadseregé pedig az, hogy – hol nemes, hol alantas célból – embereket öljön. Nem igazán látom a hasonlóságot. Azt persze látom, hogy Vidnyánszky Attila a rendszert szolgálja” – mondta Barabás Richárd, aki nyílt levelet írt Vidnyánszky Attilának a Nemzeti Színház Egri csillagok című előadásával kapcsolatban. Voltaképpen elképesztő, hogy valakinek nem dobban meg a szíve akkor, ha a Nemzeti Színház az Egri csillagokat játssza. Nyilvánvaló, hogy nem lehet benne nagyszerűbb üzenet, mint a hazaszeretet, amelyet szívbe markoló módon, Dobó István és várvédőin keresztül, nagyszerűen lehet érzékeltetni. Erre jön Barabás, és a hadsereg feladatai között felsorolja az emberölést, mi több, az alantas célból való gyilkolást. Nem más ez, mint lélekölés. Az például eszébe sem jut, hogy összekapcsolja a kettőt, és a színházról – a honvédségen keresztül – mint a hazaszeretet lemagasabb hőfokon izzó forrásáról beszéljen. Ez csak olyan embernek nem jut eszébe, aki csak Ukrajna kapcsán ölt magára ukrán zászlóval dekorált pólót, de a hős egri várvédőkről a hazaszeretet még fel sem merül benne. Pedig egyenesen ujjongania kéne, amikor a Nemzeti Színház együttműködési megállapodást köt a hadsereggel, és ennek részeként az Egri csillagok című előadást több mint hatezer kadét kíséri figyelemmel. Dobó István esküjét pedig a kadétok együtt mondták az egri várkapitányt alakító Trill Zsolt színművésszel. Micsoda katarzis, gondolhatja a néző. Mennyivel jobb katonák lesznek így a kadétok. Sokkal.