Marslakók vagy csodabogarak?

A németek ridegek és perfekcionisták, az angolok hűvösen udvariasak, az olaszok végletesen temperamentumosak, gesztusaikhoz külön szótár kell – mindenkinek vannak ilyen-olyan tapasztalatai más nemzetek képviselőiről. De hogyan vélekednek a hazánkba látogató külföldiek rólunk, magyarokról? És vajon rászolgáltunk-e a rólunk alkotott sztereotípiákra? Sztereotípiák léteznek, mióta világ a világ, már a középkorban is készültek olyan embert ábrázoló térképek, amelyeken az egyes országok lakosságát a róluk alkotott hasonlóság alapján valamilyen emberként vagy állatként ábrázolták. Ezen antropomorf térképek vaskos sztereotípiákon alapultak, hazánkat például vitéz katonaként, másutt földművesként ábrázolták. Ha a világháború idején, Amerikában lett volna ilyesfajta térkép, az biztosan tudósként ábrázolta volna a magyarokat. A korabeli amerikai tudományos életben szerepet játszó magyar természettudósok – Teller Ede, Szilárd Leó, Kármán Tódor, Wigner Jenő – működése idején ugyanis humoros szóbeszéd járta arról, hogy a magyarok valójában a Marsról származnak, mivel egymás között érthetetlen, furcsán hangzó nyelvet használnak, ráadásul az élet jó néhány területén kimagaslóan tehetségesek. Philip Morrison amerikai fizikus egyenesen úgy fogalmazott, a magyarok jellegzetessége, hogy okosabbak a földi embereknél. Tehetségünk, nyakatekert gondolkodásmódunk azóta is közkedvelt sztereotípia – amit persze mi is szeretünk elhinni és hangoztatni magunkról –, a kívülállók pedig rendhagyó gondolkodásunkért leginkább furcsán csengő nyelvünket teszik felelőssé.