Még meg sem születtek, de már megszakértik őket: a béta generáció mítosza

2025 első hetében újra beindult a generációs nagyüzem. A nagy elérésű, nyilván szerepüknél fogva olykor felszínes médiaorgánumok (Telex, 24.hu, Rtl) esetében még csak-csak érthető a klikkverseny, de érdekes módon a szakmaibb profilú hírportálok (Neteducatio, Eduline), is reflektálatlanul írtak a témáról, sőt, bár némi kritikával ugyan, de a Qubit is beszállt a versenybe: immár béta generációról beszélnek. Pedig míg a generációs logika érvényességére mutatnak adatok, az alfa és most már a béta generációs vajákolásnak semmilyen racionális alapja nincs. A lassan unalomig ismert generációs elméletet 1928-ban alapozta meg Mannheim Károly szociológus és pedagógus Das Problem der Generationen című esszéje, módszertanilag meglehetősen ingoványosan: eszerint egy korcsoport generációként történő értelmezéshez szükséges a közös tapasztalat (élmény), a tényleges egymásra orientálódás és a közös helyzetértelmezés, attitűdök, cselekvési formák. Egyszerűbben fogalmazva egy korcsoportból akkor lesz generáció, ha van közös tapasztalás és helyzetértékelés; ha a korosztályt egyfajta élményközösség kovácsolja egybe. Ilyen élményközösség lehet mondjuk a közép-kelet-európai országokban 1990-ben végbement rendszerváltás, a New York-i ikertornyok 2001-es leomlása vagy a koronavírus-járvány miatt 2020-ban elrendelt karantén (hogy ez utóbbi ténylegesen az lesz-e, illetőleg lett-e, azok az adatok döntik majd el, amelyek megmutatják, hogy az adott korosztály tagjainak valóságérzékelése mennyire hasonlatos saját nemzedékük más tagjaiéhoz; mindazonáltal ma nem tűnik úgy, hogy a pandémia generációvá szervezte a korosztályt). A teóriát két amerikai szerző, William Strauss és Neil Howe tette népszerűvé 1991-ben kiadott kötetében (Generations: The History of America’s Future, 1584 to 2069), és világszerte Marc McCrindle ausztrál demográfus, Magyarországon Steigervald Krisztián generációs szakértő és mások prostituálták.