Miért szeretünk bekuckózni?

Olyan jó lenne már bekuckózni, filmet nézni, beszélgetni csendesen, lényeg, hogy a nagy hidegben zene, fény és könyv legyen. Kinti harcból, küzdelemből három évszak épp elég – mondja a telefonba egy közeli barátnőm, miután elpanaszolja nekem, hogy éppen vészterhes időszakot él meg a munkahelyén, miközben jómagam derűs nyugalomban, éppen az udvarunkban álló koros diófáról lehulló utolsó falevél ingaszerű, cikázó süllyedését figyelem padlástéri dolgozószobám ablakából. A kijelentés hallatán egy pillanatra déjà vu érzésem támad. Az elmúlt napokban ugyanis a különféle közösségimédia-felületeket lavinaszerűen elárasztották a bekuckózás varázsa után vágyódó vagy inkább a vágyódást kifejező, kitörő népszerűségnek örvendő Reels-videók és mémek, amelyek általában a Harry Potter-filmsorozathoz vagy a téli időszakban játszódó Disney-rajzfilmekhez kötődnek. Véletlen lenne a nyugalmat árasztó videók felkapottsága? Aligha. A mese olyan lelki táplálék, amely életre szóló nyomokat hagy a gyermekben. Egyrészt a mesélés sajátos szituációja, bensőséges hangulata adja meg az érzelmi biztonságot, a nyugodt, csendes és szeretetteljes légkört, amelyben meg lehet pihenni, el lehet lazulni. A rítust, amivel le lehet zárni egy mozgalmas és eseménydús napot. Ám a kisgyerek a mesehallgatás során nemcsak a szülőre, hanem befelé is figyel, saját vágyainak megfelelő fantáziaképet alkot, ami segíti őt a nap folyamán felgyűlt belső feszültségei, negatív érzései, félelmei feldolgozásában. Éppen erre a befelé fordulásra, érzelmi biztonságot nyújtó lelkiállapotra vágyunk mindnyájan egyre növekvő intenzitással. XXI. századi rohanó világunkban ugyanis mindinkább háttérbe szorulnak ezen varázslatos mozzanatok: a valódi adventi készülődés, a lelassulás, a befelé fordulás egyre szélesebb tömegeknek válik luxuscikké, redukálódik a gyermekkor tovatűnt emlékéve úgy, hogy mindez valójában elemi igényünk. Vágyunk a pattogó tűz melengető látványára, megnyugtató ropogásának hangjára, miközben odakint ködbe burkolózik a fagyos, hófödte táj. Vágyunk a szeretetre, az ölelésre, a kiszámíthatóságra, a biztonságra – legalább néhány nyugodt, meghitt hétre a viharosnak tűnő esztendőben. Vágyunk egy rohanás nélküli, konzervatív értelemben vett adventi készülődésre. Miért nem adjuk meg hát magunknak?! A telefont könnyű kikapcsolni, de a lelket lecsendesíteni nagyon nehéz. Pedig a nagy megoldások mindig a nyugalomban születnek. A karácsony a szeretet időszaka, advent a csodák hónapja. Ez bár közhelynek tűnik, mi hajlamosak vagyunk elfelejteni. A valóságos törődés és szeretet helyett mindig csak a karácsonyi rutinok és az ajándékok kerülnek fókuszba. A vásárlósdiban meg az ajándékozósdiban, rohanásban nem vesszük eléggé észre a csodákat.