Na de mit adtak nekünk az evolúcióbiológusok?

1859 a biológiatörténet kiemelkedően fontos éve volt, hiszen ebben az évben jelent meg Charles Darwin korszakalkotó műve, A fajok eredete. A könyv és a benne nagy gonddal alátámasztott elmélet természetesen nem előzmény nélküli: számos korábbi tudós és Darwin kortársai is próbálták megfejteni, milyen mechanizmusok hozzák létre és tüntetik el a fajokat a Földön. Ma már a milliónyi tudományos bizonyíték birtokában bizton állíthatjuk, hogy Darwin alapvetően helyes választ adott a kérdésre, és munkája mérföldkő volt a biológiai sokféleség és komplexitás, sőt az egész biológia alapjainak megértéséhez. A könyv a maga idejében nagy vihart kavart a tudósok és az érdeklődő laikusok körében, de az emberek mindennapi életére, az életkörülményekre vagy a gazdasági környezetre semmilyen hatással nem volt. Jól érzékeltethetjük ezt az állítást, ha felsorolunk néhányat a jelentős innovációk közül a 19. század második feléből. Ilyen jelentős innováció volt a varrógép (Singer, 1851) vagy a giroszkóp, ami a navigációt segítette (Foucault 1852), a pasztörizáció (Pasteur, 1856), az első műanyag előállítása (Parkes, 1862) vagy az első írógép prototípusának megalkotása (Scholes, 1867). Evolúcióbiológiai, sőt még biológia alapú újítást sem lehet nagyon felsorolni ebből az időszakból. Ha abban az időben lett volna olyan pályázati és bírálati rendszer a tudományban, mint amilyen manapság van, akkor Darwin 1835 körül beadott kutatási pályázatára a bíráló ilyesmit írt volna: „Hatalmas munkát vállal a pályázó, melyet a négyéves pályázati időszak alatt véleményem szerint nem lehet elvégezni. Alaphipotézise, hogy a fajok és a változatok a természetes szelekcióval jöttek létre, ami érdekes felvetés. Számos helyen erősen hipotetikus a kutatási terv, bár állítása szerint igyekszik majd sok tapasztalati ténnyel alátámasztani érvelését. Nagy a kockázata, hogy kutatása nem jár sikerrel, ráadásul semmilyen innovációs potenciálja nincs. Nem támogatandó”. De nem volt pályázati rendszer, és Darwin nem is szorult anyagi támogatásra. Nem kellett folyamatosan publikálnia, nem kellett négyéves támogatási ciklusokban gondolkodnia, így megengedhette magának, hogy évtizedekig érlelje elméletét, gyűjtse a bizonyítékokat egy „innovációs szempontból értéktelen” elmélethez.